Az idén november 17-én immár hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal közösen a „Fiatalokkal az egészségért” elnevezésű vetélkedőjét, melynek célja a középiskolások figyelmének felhívása az egészséges életmódra.

Az idén három szekszárdi középiskola hat csapata nevezett a vetélkedőre, amit Szikla József, a Szekszárdi Alapszervezet elnöke nyitott meg szerda délután, a Szent István Közösségi Házban.

A versenyzőknek előre kellett készülniük, ugyanis a kiírás szerint bemutatkozó plakáttal és verssel állhattak a zsűri elé, és azt is meg kellett fogalmazniuk, miért tartják fontosnak az egészség védelmét. Rendkívül kreatív és igényesen kivitelezett plakátok születtek az idén, a versek ötletesek voltak, az egészség védelmét pedig mindannyian azért tartják fontosnak, mert úgy gondolják, abból csak egy van.

img_4618Szikla József (j) köszöntötte a diákokat. Fotó: Boros Brigitta tű. fhdgy.

Az elmaradhatatlan tesztben ezúttal az egészség-, tűz- és katasztrófavédelmi kérdések mellett a közlekedési téma dominált, elsősorban a csapatok kerékpározáshoz köthető ismereteire volt szükség. A rajzolásos feladat idén is kifogott a versenyzőkön, most a belső elválasztású mirigyek jó helyre rajzolása volt a cél, majd a Pilisi Edit „játékvezető” által felsorolt állítások számát kellett a megfelelő mirigy mellé elhelyezni.

Az idén a szókincsükre is szükségük volt a versenyzőknek, a szókártyán található hét szóból a lehető legtöbbet kellett elmagyarázniuk csapattársaiknak úgy, hogy ki tudják találni, mi van a kártyára írva. A verseny során a tanulás is fontos cél, az összes feladatot ennek szellemében találták ki és alkották meg a szervezők. Hogy a középiskolások katasztrófavédelmi ismeretei is bővüljenek, négy filmet láthattak a szén-monoxid-mérgezések, erdő- és szabadtéri tüzek megelőzéséről, valamint a katasztrófavédelmi közösségi szolgálatról.

img_4613Az idén Hat csapat nevezett be a vetélkedőre. Fotó: Boros Brigitta tű. fhdgy.

Ezt követően pedig kérdések hangzottak el, melyek helyes megválaszolásához minden részletre kiterjedő odafigyelésre volt szükség. A vetélkedőből természetesen a matematika sem maradhatott ki, de az elmúlt évek tapasztalataiból tanulva könnyebbek voltak a feladatok. Ezúttal az elfogyasztott étel kalóriamennyiségét, valamint fehérje, zsír és szénhidrát tartalmát kellett a csapatoknak kiszámolniuk.

Mindenki előtt ismert, hogy az egészséges életmód nélkülözhetetlen része a sport is, ezért a csapatokat a verseny végére megmozgatták a szervezők. A diákokra egy bárhol végezhető, hatásos és komoly állóképességet igénylő feladat várt. A „plank” feladatért az kapta a legtöbb pontot, aki a legtovább tudta tartani magát.

A dr. Tam Beatrix belgyógyász-gasztroenterológus, Bodó Kata agrármérnök, Árvai Imre tűzoltó alezredes és dr. Ackermann Zsuzsanna tű. alezredes alkotta zsűri értékelte a feladatok végrehajtását, majd a nap végére az eredmény is megszületett.

Az idén a versenyt végül az I. Béla Gimnázium Egészségvédők nevű csapata nyerte, második helyen a Bezerédj István Szakközépiskola Gyümibogyók nevű formációja végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Kolping Szakképző Iskola Medicinák fantázianevű együttese állhatott fel.

Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.  Fotó: Boros Brigitta tű. fhdgy.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Orvos-beteg találkozó Miskolcon

Kedves MRL tagok! Legközelebbi orvos-betegtalálkozónk időpontja: 2018. február 22.  csütörtök 10 óra 30 perc helyszíne: B.A.Z megyei Központi Kórház – Sugárterápia épülete (Orvosi tárgyaló) Meghívott orvos: Dr. Révész János Centrumvezető főorvos Visszajelzést kérek szépen (ki tud Olvass tovább...

Alapszervezetek

Salgótarjáni Alapszervezet – novemberi program

2015.11.17. „Mért fontosak a szűrővizsgálatok” Oktatófilm A „Movember Mozgalom” jelentése és jelentősége Helyszín: Balassi Bálint Megyei Könyvtár 16-18 óráig 2015.11.30. Stresszoldó Klub Ráhangolódás az adventre Helyszín: Civil Információs Központ (TIT) 16-18-ig 2015.11.25. Önkéntesek konzultációs megbeszélése Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gödöllő és a nagyvilág

MRL Gödöllői Alapszervezet „Add tovább a mosolyodat” közössége Helyszín: Gödöllő és a Nagyvilág Időpont: 2020.március 12-május 08. Téma: Hová tűnt? Előadó: Vajek Andrea és még nagyon sok Vendégünk Lassan két hónapja lesz, hogy egyik napról Olvass tovább...