MRL Miskolc – A nyári programjainkat erdei partival kezdtük.

Garadna közkedvelt kiránduló helyünk. A Bükk hegység természeti adottságai révén minden évszakban csodálatos élményt nyújt. 2017. május 24-én nyári programunkat, most már harmadik éve, közös bográcspartival kezdtük más társklubokkal együtt.

A házigazda most Az Életért a Rák ellen Egyesület volt, a többi résztvevő: MRL Miskolc, Szívbetegek egyesülete, Diabétesz egyesület.  Családias volt a hangulat, olyan mintha, már 20 éve ismernénk egymást, hisz olyan társakkal beszélgettünk, akiknek a problémája ugyanaz vagy hasonló.

A programban főszerepe volt a mozgásnak, a Shibasi és meridián tornának. Akinek kedve volt, barangolhatott a Garadna völgyben, gyönyörködhetett a  Bükk szépségében. Vendégeink voltak Vihula Mihajlo gitárművész és tanítványai, akik hangulatos műsorral szórakoztatták a jelenlévőket. A finom ebédet a tagok által sütött sütemények követték.

Köszönet a szervezőknek, a tagoknak, hogy megint egy emlékezetes szép nappal lettünk gazdagabbak.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Szolnokiak a Gödöllői Királyi Kastélyban

A MRL ÍRISZ Szolnoki Alapszervezete Gödöllőn volt kirándulni 2024. 01. 24-én. A MRL Gödöllői Alapszervezet elnöke, Vajek Andrea segítségével a Gödöllői Királyi Kastélyt és a Királyi Várótermet tekintettük meg Sebő Mária kalauzolásával, amit nagyon köszönünk Olvass tovább...

Alapszervezetek

Pihenés a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonában

A Hatvani Alapszervezet beszámolója A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet 12 tagja, a Mozgáskorlátozott Egyesület 3 tagja, a gyöngyösi alapszervezet 3 tagja, összesen  18 -an egy hetet töltött a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonában 2021.október Olvass tovább...

Alapszervezetek

Karácsony a zene szárnyán

A hagyományokhoz híven karácsonyi ünnepséget rendezett a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete a Segítő Szolgálata tegnap, december 12-én délután. A helyszín most a Debreceni Egyetem Zeneművészeti kar Magánének Tanszék Liszt terme volt. A tagjainkon kívül Olvass tovább...