A Debreceni Segítő Szolgálat támogatásával egy betegcsoport alakult Kabán, akik a tavaly elhunyt Papp Mariann munkáját kívánják folytatni. Ezt a feladatot Bálint Zoltánné Ibi vállalta fel. A csoport nyár vége felé megalakult, havonta tartunk foglalkozásokat. Az ismerkedést dietetikus előadása követte, majd az októberi emlőrák elleni küzdelem hónapja alkalmából előadással, műsorral egybekötött rózsaszín sétát tartottunk november 3-án.

Szegi Emma polgármester asszony köszöntője után a Liga Központjából Strommer Szilvi tartott előadást a betegklub jelentőségéről, majd Lazányi Jánosné, a Hatvani Segítő Szolgálat vezetője beszélt arról és biztatta a kabaiakat, hogy a betegség után is van ÉLET.

Szakmai előadást dr. Szénási György, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház nőgyógyász-onkológusa, a Berettyóújfalui Alapszervezet elnöke tartott az emlő önvizsgálatáról, szűrési lehetőségekről.

Ezt követően a Mennykő Néptáncegyüttes Köves csoportja Sári Melinda és Borbély László vezetésével adta elő műsorát.

A séta előtt Laczi Ervin énekelt, majd a lufikkal elindultuk a sétára.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Adventi jótékonysági hangverseny Debrecenben

Immár 19. alkalommal gyülekeztek a résztvevők 2018. december 13-án a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet által szervezett adventi jótékonysági hangversenyre, melyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék hallgatói léptek fel Dr. Mohos Nagy Éva Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gödöllői programajánló májusra

PROGRAMAJÁNLÓ    2022. május állandó ÖRÖKMOZGÓ programjaink(hétfő-kedd-szerda-csütörtök) május 2;9;16;23;30;. hétfő 10.00  Nagyi, tanulj velem játszani! Gödöllő Városi könyvtárban, játékmester :Bene Zsuzsanna https://www.facebook.com/events/1170933510411789/1170934733745000 május 3;10;17;24;3114.00 “Erzsébet” SÉTAKÖR minden kedden https://www.facebook.com/events/1045508379506411/1045508389506410 május 4;11;18;25; szerda 19.oo              AdniJóga élőben Olvass tovább...

Alapszervezetek

Vedd kezedbe a sorsod! – A fiatalok felvilágosítását nyáron is folytatjuk

  A Szent Lázár Megyei Kórház konferenciatermében 2016. július 04-én újabb felvilágosító előadásra került sor a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet szervezésében a Kanizsai Dorottya Szakközépiskola tanulói részére, a szakmai gyakorlati foglalkozás keretében. A diákok Olvass tovább...