Mit okozhat a cigi és az alkohol?
Várunk a Kor Kontroll Társaság és az Országos Onkológiai Intézet nyílt napjára!
Helyszín: Budapest XII. Ráth György u 7-9. 3. épület aula
Időpont: 2016. október 10.10.00 -15.00-ig
A rendezvényre a belépés ingyenes!
Egészségnapunk fő témája a fej-nyaki régiókban kialakuló rosszindulatú daganatok, már csak azért is, mert arányuk folyamatosan növekszik, ráadásul tájékoztatás híján: keveset tudunk róluk.
Pedig az egyik legfontosabb kockázati tényező ellen védekezhetnénk, ha akarnánk! A szájüregi daganatos és a gégerákos betegek 75-80 százaléka cigarettázik! Rizikót jelent az alkoholfogyasztás is, a dohányosok és alkoholisták körében 6-15-ször gyakoribb a szájüregi rákok előfordulása, mint azoknál, akik “csupán” az egyik káros szenvedély rabjai!
És van még egy kockázati tényező. MichaelDouglas amerikai színész, néhány éve torokrákjával állt a nyilvánosság elé. Nagyon sokáig azt lehetett hinni, hogy Douglas rákja azért alakult ki, mert erős dohányos volt és inni is szeretett. Amikor kórházba került, már azt suttogták, hogy inkább olyan függőség miatt, minek köze van a szexhez. Aztán a színész őszintén kijelentette, hogy orális szex útján került a szervezetébe a HVP (humán papillomavírus), és ez okozta torokrákját. Tényleg okozhat szájüregi rákokat az orális szex, és a HPV? Erre is válaszolnak a nyílt nap szakemberei.
Érdemes hangsúlyozni, hogy a szájüregi daganatok és a gégerákok kialakulási esélye az életkor előrehaladásával növekszik, leggyakrabban 60 éves kor körül jelentkeznek. Férfiaknál kétszer olyan gyakoriak a szájüregi daganatok mint nőknél, a gégerákok pedig négyszer gyakrabban fordulnak elő náluk, mint a nőknél! Ez a daganatcsoport sajnos a magyar férfilakosság körében a harmadik leggyakoribb daganatos halálok a tüdőrák, a vastag- és végbélrák után. Nemcsak Európában, de világviszonylatban is Magyarországon hal meg a legtöbb férfi és nő fej-nyak rosszindulatú daganatok miatt! A leggyakoribbak a szájüregi és a gégedaganatok, előbbiek az összes fej-nyaki daganat közel felét, utóbbiak egyharmadát teszik ki.
A terápia során komplex sebészi-sugár-gyógyszerkezelést alkalmaznak, az utóbbi évek eredményei viszont megerősítették a komplex onkoterápia második komponense, a sugárterápia központi szerepét a fej-nyak rákok kezelésében.
A nyílt napon Kásler Miklós főigazgató vezetésével bemutatkozik az Országos Onkológiai Intézet Fej-nyak állcsont Rekontrukciós Plasztikai Sebészeti és Laser Sebészeti Osztálya, továbbá az intézet jól képzett- sőt, másokat is képző! – kiváló orvosai, többek között Boer András– aki 2001-ben vezette be Magyarországon a pajzsmirigyrák genetikai indikáció alapján végzett műtétjeit- Remenár Éva -2002 óta tagja az EORTC Fej-Nyak Munkacsoportjának, osztályuk pedig az ott kezdeményezett klinikai vizsgálatok referencia centruma- Gulyás Gusztáv az Európai Akkreditációs Bizottság által az európai plasztikai sebész szakorvos-képzőhellyé akkreditált oktatás irányítója, és Takácsi Nagy Zoltán, a Magyar Sugárterápiás Társaság főtitkára.
Interaktív rendezvényünkön a praktikus tanácsok mellett egészséges ételek receptjeivel is megismerkedhetnek, sőt meg is kóstolhatják őket, a Százszorszép Hastánc Klub tagjai pedig megmutatják, hogyan őrizhetik meg nőiességüket a mellrák műtéten átesett hölgyek.
Király Györgyi elnök, Kor Kontroll Társaság
Prof. dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos, Országos Onkológiai Intézet
TERVEZETT PROGRAM
10.00 Megnyitó és köszöntők
Fővédnök: Dr. Szentes Tamás Országos Tisztifőorvos
Prof. Dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója
- Király Györgyi, a Kor Kontroll Társaság elnöke
10.10- 11.30 Mit kell tudni a fej-nyak rákokról, és megelőzésükről?
Moderátor: B. Király Györgyi és Kásler Miklós
Prof. Bánhidy Ferenc, az első magyar fej-nyaksebészeti osztály alapítója
Dr. Boér András fül-orr-gégész-klinikai onkológus, osztályvezető főorvos
Prof. Dr. Gödény Mária radiológus, osztályvezető főorvos
Dr. Hitre Erika belgyógyász- klinikai onkológus főorvos
Dr. Tóth Erika patológus szakorvos
Dr. Takácsi Nagy-Zoltán onkoradiológus főorvos
Dr. Remenár Éva centrumvezető főorvos
11.30- 11.50 Bemutatkozik a „ Beszélni nehéz!” klub
Vezeti: Dr. Mészáros Krisztina foniáter szakorvos
Levetítjük a 2016. Hang Világnapjára készült videót, melyen a klub gége nélküli
tagjai lépnek fel az Erkel Színházban
11.50-12.50 A fejnyaksebészet XXI. századi kihívásai, azaz megőrzés, vagy csonkítás?
Prof. Dr. Gödény Mária osztályvezető főorvos
Prof. Dr. Borbély Katalin nukleáris medicina
Dr. Boér András osztályvezető főorvos
Dr. Zámbó Orsolya fül-orr gégész szakorvos
12.50-13.50 Rekonstrukció a sebészetben
Dr. Remenár Éva centrumvezető főorvos
Prof. Dr. Gulyás Gusztáv plasztikai sebész
Dr. Koltai László belgyógyász, fül-orr-gégész
13.40-14.20 Segíthetünk?
Dr. Borbényi Erika onkológus főorvos
Dr. Zoltánné Csorba Éva ápolási igazgató
Dr. Szalai Márta diplomás osztályvezető nővér
14.20-14.40 Főzőklub a zöldségekről, avagy hogy készül a színes zöldségkavalkád…
Vezeti: Bulla Bianka életmódtréner, a Kor Kontroll Társaság és a MOMOT receptversenyének egyik nyertese
A sok-sok szín nemcsak gusztusossá teszi ételeinket, ugyanis a fitotápanyagok sokféle, komplex egészségvédő hatással rendelkeznek. A citrom- és narancssárga színanyagok az éleslátást, az egészséges emésztést, és kiegyensúlyozott immunműködést támogathatják, a máj kedvenc színe a zöld, a lilás- kékes zöldségek, gyümölcsök (lilahagyma, áfonya, lilakáposzta, stb.) többek között gyulladás gátló, étvágyszabályzó hatásúak. Ez csupán néhány példa, a többit megtapasztaljuk, ha nemcsak nézzük, hanem esszük a színeket!
14.40-15.00 Tombola
Érdeklődőinket egész nap ingyenes szűrővizsgálattal várjuk!
A rendezvény házigazdája: Bulla Bianka újságíró