Az MRL Hívás klubja önköltséges autóbuszos kirándulást szervezett 2016. szeptember 17-én Aggtelekre és Edelénybe. 47 fő jelentkezett a kirándulásra. Mindenki nagyon várta ezt a napot. Reggel 7 órakor indultunk el Debrecenből. Józsán és Hajdúböszörményben vettünk még fel tagokat. Az időjárás változó volt. Néha eleredt az eső, azután kisütött a nap.

Útközben egyszer álltunk meg és ¾ 11-kor értünk a Baradla barlang Vörös-tói bejáratához. Ez a közép – túra kb. 2 km-es és 2 órás és a jósvafői kijáratig tart.

A belépők megvásárlása után beléptünk a barlangba. Nagyon jó idegenvezetőnk volt. 273 lépcső megtétele után álltunk meg az első tájékoztatóra. Ezt követően folyamatos tájékoztatás mellett csodálhattunk meg a szebbnél szebb cseppköveket. Nem győztük kapkodni a fejünket. A csoport egy része felment a csillagvizsgálóhoz (160 lépcső oda-vissza), de megérte a látvány. A következő nagyobb megálló az óriások terme volt, ahol még zenei élményben is volt részünk. A Holdfény szonáta, majd a Bánk Bán c. operából a Hazám, hazám ária hangzott el Simándy József előadásában. A látvány lenyűgöző volt.

Egy óra előtt értünk ki Jósvafőnél a barlangból. Rövid szünet után folytattuk utunkat esőben Edelénybe. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Edelénybe érve kisütött a nap. Gyönyörűen felújították a L’Huillier-Coburg kastélyt. Izsó Albin szakszerű vezetésével jártuk végig a kastély termeit. Egy háromdimenziós kisjátékfilm megtekintésével kezdtük a kastély felfedezését. A film a felvidéki vándorfestő, Lieb Ferenc Edelényben töltött egy évét mutatja be, részben valós személyekre és tényekre építő, részben fantázia-szülte történeteken keresztül  A kastély megtekintése után elindultunk Debrecenbe.

Fáradtan, de csodálatos emlékekkel érkeztünk haza. Itthon viszont felhőszakadás, mennydörgés fogadott bennünket, de ez sem feledtette azt a sok szépet, amit láttunk.

Mindenkinek csak ajánlani tudom mindkét kiránduló hely megtekintését.

Kozempel Zsuzsa
Hívás klub vezető
MRL Debreceni  Alapszervezet

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Segítségnyújtás szociális kérdésekben

Előadó: Gulyás Beáta – Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat Időpont: 2016. március 22. Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat A Hatvani Segítő Szolgálat mai klubnapjának vendége Gulyás Beáta volt. Előadása keretében megismerhettük a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Olvass tovább...

Alapszervezetek

Séta és előadás a mellrák ellen, a nőkért Mezőberényben

A Mezőberényi Alapszervezet és Mezőberény Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és ismerőseit 2017. október 6-án (pénteken) 17 órától a Városháza dísztermébe  Dr. Bak Mihály c. egyetemi tanár (Országos Onkológiai Intézet) “A mellrákról – közérthetően” című előadására  (Az előadás 18 éven Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvaniak Budapesten

2020-08-24 A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének tagja közül tíz fő Budapest néhány nevezetességét tekintette meg Első utunk a Gül Baba türbéjéhez vezetett, megcsodáltuk a szép rózsakertet és a kiállítást. Szulejmán agájának emlékművét sokan nem Olvass tovább...