Időpont: 2016. június 9. 14 óra

Az év harmadik kreatív klubfoglalkozásán Poórné Mike Éva kézműves vezetésével szúnyogriasztó kis díszes üvegecskét készítettünk.

Az üvegbe olvasztott gyertyát öntöttünk, majd illóolajjal összekeverve megdermesztettük (kanócot is tettünk bele). Az üveg külső részét szép csipkékkel körbeöleltük, színes masnit is tűztünk remekművünkre.

Reméljük, hogy a szúnyogok is közel merészkednek megcsodálni ügyes kezünk munkáját és hanyatt esnek a látványtól és az illattól.

Miközben a szorgos kezek ügyesen dolgoztak, megbeszéltük az elmúlt  két hónapban történt eseményeket, ki mivel töltötte szabad idejét. Tervezgettük a nyári kiruccanásainkat a Gellért-hegyre, a Rómaira, a Mátrába és még számtalan szép vidékére szép hazánknak.

8 fő vett részt a mai kreatív klubfoglalkozáson.

Lazányi Jánosné, a Segítő Szolgálat vezetője

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap Debrecenben

2000 februárjában, Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. A Rákellenes Alapítványt (Párizsi Charta) a világ minden részéről összegyűlt Olvass tovább...

Kirándulás

Sétáljunk együtt! klub következő kirándulása – Esztergom

Időpont: 2017. október 4. (szerda) Találkozó: Bp. Nyugati pu. 08.50 óra A vonat indulása: 09.20 óra Érkezés Esztergomba: 10.44 óra 11.00 órától kisvonattal városnézés, Párkány érintésével.  (750,-Ft/fő) Bazilika megtekintése. Belépőjegy kombinált: felnőtt: 1.500,- Ft/fő, nyugdíjas: 1.000,- Ft/fő. 16.10 Olvass tovább...

Alapszervezetek

Fakanál klub Hatvanban

A Hatvani Segítő Szolgálat beszámolója Időpont: 2022.03. 21. Előadó: Sándorné Buda Ildikó Mai klubfoglalkozásunkon táplálkozási ajánlást hallhattunk időseknek Sándorné Buda Ildikó előadásában. Gyakorlatban pedig egészséges salátát készítettünk. Hozzávalók: jégsaláta, joghurt, sárgarépa, kígyóuborka, sajt. Díszítésnek főtt tojás. Olvass tovább...