A Magyar Vöröskereszt ebben az évben 44. alkalommal hirdette meg országos elsősegélynyújtó versenyét, melynek megyei megmérettetésére 2016. május 6-án került sor.

A tizenhét állomásból egyet, immár negyedik alkalommal  a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei biztosították. Egy 12 kérdéses tesztlapot kellett kitöltenie a versenyen részt vevő 17 csapatnak. melyet a fiatalok nagy része 85 %-ra teljesített és voltak csapatok, főként akik már részt vettek az általunk szervezett vetélkedőkön,  hibátlanul oldották meg.

Jó volt megtapasztalni, hogy a felvilágosító munkának van gyümölcse.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Nagyon Balaton!

Büszkén küldöm e pár képet a hatvani alapszervezet vezetőségi tagjáról és családjáról, akik rendszeres kerékpártúrázók. Mácsai Tibor betegtársunk körbekerékpározta a Balatont a múlt héten. Büszkék vagyunk rá! Lazányi Jánosné  

Alapszervezetek

Közgyűlés Gyöngyösön

Megtartottuk éves, rendes közgyűlésünket április 21-én, melyen igen szép számmal vettünk részt, így a szükséges szavazáshoz határozatképesek voltunk. Jegyzőkönyvezetőnek Szabóné Farók Évát kérte fel a vezetőség, majd a jegyzőkönyv hitelesítők személyét (Bársony Józsefné, Safranka Sándorné) Olvass tovább...

Alapszervezetek

Az önvizsgálat és helye a szekunder prevencióban

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet Egészségklubja 2021. május 31-i video előadásának témája az önvizsgálat volt. A vetítettképes videó előadója, Kreicsi Mária, a MRL Salgótarjáni Alapszervezet vezetője először beszélt a prevenció fogalmáról, szintjeiről, az önvizsgálat Olvass tovább...