A Magyar Rákellenes Liga önkénteseinek és tagjainak aktív részvételével szerveződött a városi majális Salgótarjánban.

A gyönyörű természeti fekvésű Dolinkában tornaklubunk vezetője, Bablena Márti 9 órától Meridián 3-1-2 tornát szervezett. Ezzel párhuzamosan délig állapotfelmérésen, dietetikai tanácsadáson vehettek részt az érdeklődők, és indulhattak a Tarjáni Szabadidősport vezetője, Félegyházi Évi által szervezett Nowathlon túrán, melynek első állomását is a mi önkénteseink biztosították egészségtotó kitöltetésével. A jelenlévők a szűrésekkel, önvizsgálatokkal, az egészséges táplálkozással kapcsolatos szóróanyagot is kaphattak.

A délelőtt folyamán nyolcvanegy fő regisztrált.

Az állapotfelmérések eredményei alapján 34 % -ban mértünk magas vérnyomást (a megjelentek zöme az idős korosztályból került ki), 37% volt túlsúlyos, 24% elhízott .

A férfiak közül 50 %-nak, nők közül 58%-nak a derékbőség értéke a fokozott kockázati tartományba esett.   

A mért adatok is azt támasztják alá, hogy még mindig van mit javítani életmódunkon, hogy a rendszeres mozgás és a megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozás terén még van tanulnivaló, pótolnivaló és javítanivaló.

De együtt könnyebb, ezért is kellenek a közösségek, a test-és léleképítő közös programok.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Mozgás

Gyalogolni jó!

Gyűjtsünk élményt együtt gyaloglással a természetben ! Pesthidegkút   Időpont: 2017. május 15. (hétfő) Találkozó: Bp. Széll Kálmán tér 15,30 óra (61-es villamos megállója) A helyszín megközelíthető: Hűvösvölgyi végállomástól 64, 264-es busszal 3 megálló Kossuth L. utcáig (Budapesti Olvass tovább...

Alapszervezetek

Védőnők a családok egészségéért az Agria Parkban

Várjuk a gyerekeket, édesanyákat, édesapákat, nagymamákat és nagypapákat 2018. augusztus 24-én 10:00-18:00 óráig Családi Egészségnapra az Agria Parkban, az egri védőnők, a MRL Egri Alapszervezete és a EMJV Női Információs és Szolgáltató Központja szervezésében. Program: Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szeretet és ami még szükséges!

BAKONYSZÜCS 2022.02.15-18. Önkéntes vezetők képzése Helyszín: Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthona A több napon keresztül tartó programot csak röviden van mód összefoglalni, mert az egymást követő gyakorlatok során nem volt mód a jegyzetelésre. Remélhetőleg az Olvass tovább...