Bükkszentkereszten jártunk a Regea Alapítvány projektindítóján

Csodálatos napunk volt szombaton, április 23-án! J

Az Regea Alapívány keretén belül működő egri Simonton klub meghívására lelkesen készültünk  Bükkszentkeresztre, már csak azért is, mert a kibővített klub keretén belül jó sokan összegyűltünk: Egerből, Mezőkövesdről, Miskolcról, Budapestről is jöttek barátaink.

Szeret bennünket a Jóisten, hiszen nem lehetett véletlen, hogy utunkba került egy helyi fiatalember, aki lelkesen kalauzolt végig minket, és olyan érdekesen mesélt a gyógyító kövek geológiájáról és szakrális jellemzőiről, hogy csak tátottuk a szánkat… Megtudtuk, miért nőnek a köveknél spirálisan megcsavarodva a fák, és mit közvetítenek a hollók… Hogy merre menekült IV. Béla a tatárok elől, és mi köze az indiánok toll-fejdíszének ahhoz, hogy agyunknak csak 5 %-át használjuk… Arról is mesélt, hogyan álmodta meg István, hogy itt fog meggyógyulni…

Aztán Marika elmondta az Ölelj meg egy fát! című verset, Emese pedig tisztán csengő hangján elénekelte a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország! című dalt. Aztán szeretet-energiát küldtünk azoknak, akik szerettek volna, de nem lehettek most velünk…hatalmas kört alkottunk a kövek körül, és megfogtuk egymás kezét… sokan behunyták a szemüket… Soroltuk társaink nevét, hogy biztosan célba találjon az energia…. Erzsi, Ibolya, Józsi, Sanyi és a többiek mind….

Ezeket a pillanatokat nem lehet leírni. Az energia áradását érezni lehetett, többünk szeméből peregtek a könnyek….

Majd elsétáltunk az üvegmúzeumba, a csoport fele a köveknél maradt, hiszen be sem fértünk volna ennyien. Természetesen nem maradt ki Gyuri bácsi tea-boltja sem.

Felkapaszkodtunk a kilátóba is. Ijesztgetett kicsit az eső, de maga se gondolta komolyan, hogy ennyi vidám, energikus, lelkes embert megijeszthet. A kilátás pazar, a falu egy kis ékszerdoboz.

Farkaséhesen estünk be a vendéglőbe, ahol várt minket az ebéd. Jólesett a meleg étel, és ki érti ezt, de még mindig és mindig, jólesett a beszélgetés!

Vitek Eszter
a salgótarjáni Simonton csoport vezetője

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Limfóma Világnap – figyelemfelhívó kerekezés Hatvanban

 Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat  MEGHÍVÓ figyelemfelhívó kerékpáros felvonulásra Hatvanba, az egészségünk megóvása érdekében! Időpont: 2020. szeptember 13. vasárnap 15 óra A gyülekezés helyszíne: Polgármesteri Hivatal, Hatvan, Kossuth tér.2. A felvonulásra, ha lehetséges, zöld pólóban érkezzetek!  Olvass tovább...

Alapszervezetek

MAJÁLIS és CIVIL SOKADALOM HATVANBAN

Időpont: 2023. május 1. Helyszín: Népkert A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének önkénteseivel az ünnepre készülve, már kora reggel megérkeztünk a helyszínre és azonnal nekiláttunk a főzési előkészületeknek. A sátrunk, a főzőhelyünk felállítása után előkerültek Olvass tovább...

Alapszervezetek

Februári programajánló a Gödöllői Alapszervezet eseményeiből

Kedves Tagjaink!  Szeretettel ajánljuk programjainkat. Örülünk ha elhozzátok családtagjaitokat, ismerőseiteket. Megosztásaitokkal többeknek okozhatunk “mosollyal” átélt élményeket. Találkozzunk!  (mellékletben is csatolva Nyugdíjas Akadémia programja is) FEBRUÁRTÓL ÚJRA  minden hónap 1. Presszó Szerdáján 17 órától, TUDÁSKLUB   febr.3.szombat 9.15 Olvass tovább...