A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezete felkérésére dr. Fenyőházi Jenő főorvos úr, a Siófoki Kórház Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztályának Vezetője 2016. április 25-én előadást tartott a Kálmán Imre Kulturális Központban tagjaink és meghívott vendégeink részére.

Az előadást tagjaink javaslatára szerveztük, s az  inkontinenciáról szólt, de főorvos úr egyéb nőgyógyászati problémákról is részletesen, közérthetően beszélt.

Az előadás végén a megjelentek kérdéseket tehettek fel főorvos úrnak, így interaktívvá vált a találkozó mindannyiunk nagy megelégedésére.

Az előadás végén elnökünk, Csohánné dr. Kovács Anna a Liga 25 éves jubileumára készült könyv egy példányát nyújtotta át főorvos úr részére az együttműködésünk keretében végzett munkájáért köszönetül.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Petőfibányaiak a Bányász emléknapon

2017. 06.10-én részt vettünk a bányász emléknapon, ahol a kikapcsolódás mellett Tedd próbára a tudásodat egészségügyi tesztlap kitöltésére bátorítottuk az ifjakat és a szépkorúakat. A főzőversenyen II. helyezést értünk el.

Alapszervezetek

Képek és események Hajdúszoboszlóról

Főztünk: 2016. április 6-án a  Debreceni Belgyógyászati Klinika Tankonyhájában Szalayné Kónya Zsuzsa vezető dietetikus irányításával, a Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat tagjaival közösen. Jó hangulatban készítettük a finomságokat A résztvevők száma: 14 fő Tornáztunk: heti Olvass tovább...

Alapszervezetek

Amit a szájüregi elváltozásokról tudni kell

2015. december 11-én orvos-beteg találkozót tartottunk. Az előadó dr. Guth Ilona, a Hatvani Kórház fül-orr-gégész főorvosa volt. A doktornő évek óta tart Alapszervezetünknél felvilágosító előadást, válaszol a résztvevők kérdéseire, aggályaira. Minden évben, így a mai Olvass tovább...