Február 11-én egymás után érkeztek a klubtagok az Evangélikus Templom Gyülekezeti termébe finomabbnál finomabb sós, édes süteményekkel, egyéb finomságokkal. Az időjárás kedvezőre fordult, így jóval többen (38 fő + a fellépők) jöttek el, mint előző évben.
Kozempel Zsuzsa klubvezető köszöntötte a megjelent klubtagokat. Ezt követően bemutatta a Thaly Kálmán utcai óvoda Mókus csoportját és Tóth Kató Tünde óvodapedagógust. Évek óta ennek az óvodának a csoportjai adnak műsort, így már a bevonulásnál is nagy taps fogadta őket.
A 8 óvodás 4 kislány és 4 kisfiú humoros farsangi műsorral kedveskedett a megjelenteknek. Műsoruk most is mosolyt csalogatott a klubtagok arcára. Nagy tapssal köszönték meg azt.
A foglalkoztató könyvet az óvodások most is örömmel fogadták. Az óvónő nagy mesemondók 50 meséjéről szóló könyvet kapott, ami segíti a mindennapi munkájában.
Benes Lászlóné és Kozempel Zsuzsa a „Rondasági adó „c. jelenetet adták elő, megnevettetve a klubtagokat. Ezt követte Baloghné Elek Marianna vidám Kórházjelenete. Mind hárman a Postás nyugdíjas klub tagjai is. Benesné és a klubvezető farsangi versekkel és viccekkel nevetette meg a jelenlevőket. Néhány jó hangú klubtag énekelni kezdett, ami valamennyi résztvevőre átragadt. Igazán jó farsangi hangulat kerekedett.
Végül terített asztal várta a résztvevőket, és baráti beszélgetés közben elfogyasztották a finom süteményeket, kávét, bort.
A klubfoglalkozás ismét jó hangulatban a kora esti órákban ért véget.
Köszönet érte Réz-Nagy Zoltán igazgató lelkésznek, hogy rendelkezésünkre bocsátották helyiségeiket és a gyülekezet részéről Novák Dezsőnének az előkészítő és lebonyolító munkában nyújtott segítségért.

Következő klubfoglalkozás: 2016. március 10. 14:00 óra
Evangélikus Templom Gyülekezeti terme, Debrecen, Miklós u. 3.

Kozempel Zsuzsa
MRL Hívás klubvezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet önkéntes segítőinek köszöntése

A Hatvani Alapszervezet beszámolója Időpont: 2021. július 25. Helyszín: Hatvan, Doktay u. 18c A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének és Segítő Szolgálatának közel húszfős önkéntes segítői a mai napot együtt töltötték vidám beszélgetéssel, főzőcskézéssel. Csekélyke Olvass tovább...

Alapszervezetek

Túra-Kultúra Miskolctapolcán

2023. január 20-án bakancsos bejáráson járhattunk a Miskolctapolca Barlangfürdőben. A különleges túra alkalmával idegenvezető kíséretében száraz lábbal járhattuk be a barlangrészeket és a víz nélküli medencéket, bepillantást nyerhettünk a „barlangfalak” mögé, a kazánok és csövek Olvass tovább...

Alapszervezetek

Siófoki hagyományos csalamádé készítés

Immár hagyományt teremtve ismét csalamádé készítésben segédkeztünk a Kiliti Református gyülekezetben 2024.09.25- én. A savanyúság felajánlásra került a Máltai szeretet szolgálat otthonának idős lakói, valamint a nappali ellátásban, fogyatékkal élő fiatalok számára. Királyné Bostyai Mária