Karácsony ünnepén az egész Föld tekén
Még a könnycsepp is a szeretetről mesél.                                                                                                                                                              
Jusson szép szóból, simogató, ölelő kezekből mindenkinek!

Az advent a várakozás, készülődés időszaka, mely a lelki megtisztulásról, az egymásra figyelésről, a közös beszélgetésekről kell, hogy szóljon. Ezen gondolatok jegyében tartotta a  MRL Salgótarjáni Alapszervezete november 30-i Stresszoldó Klub foglalkozását, ahol a jelenlévők Bablena Márti vezetésével „kreatívkodtak”, szebbnél-szebb mécses tartókat készítettek zenehallgatás, beszélgetés, süteményezés közben nagy lelkesedéssel és szeretettel. Az elkészült adventi gyertyatartókat kis meglepetés csomagokba tették, melyekben szaloncukor, Béres csepp, „szeretet szívecskék” és egyéb apró ajándékokat helyeztek el. Az ajándékcsomagokkal december 15-én az Onkológiai Osztály betegeit keresik meg az önkéntesek, elbeszélgetnek velük és talán sikerül Advent békéjét a lelkükbe csalni ebben a nehéz helyzetükben.   Ezzel a szeretetteljes, önzetlen készülődéssel kezdtük az ünnepi ráhangolódást.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Szűrési nap Kerekharaszton

A Kerekharaszti Alapszervezet április 16-án szűrési napot szervezett az Önkormányzati Hivatalban. A méhnyakrákszűrést dr. Gulyás Zoltán  szülész-nőgyógyász onkológus  végezte, aki a hölgyeknél a mell- illetve a bőr vizsgálatára is sort kerített. A szájüregi szűrést dr. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani 2021. októberi programajánló

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat  programja: Cím: Hatvan, Balassi Bálint út.16. Nővérszálló 1. emelet Fogadóóra: Hétfőtől – péntekig 9-13 óráig Programok: Stresszoldó csoportfoglalkozás: Időpont: 2021. október 18. hétfő 14 óra Vezeti: Kiss Anett pszichológus Olvass tovább...

Alapszervezetek

Limfóma Világnap – zöld séta a Debreceni Nagyerdőben

Szeptember 15-én 14:45 órától gyülekeztünk a Klinika villamos megállóban. A limfoma jelképe a „zöld” szín mindenkin látható volt. A liga lelkes tagjai a szakadó esőben sem riadtak vissza ettől a sétától, ami az összefogást az Olvass tovább...