A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet tagjai szeptember 15-22. között immár negyedik alkalommal közös táborozáson vettek részt Bakonyszücsön egri és miskolci barátaikkal.

“Sokan ismerősként üdvözöltük egymást, de az új táborozókkal is gyorsan barátságot kötöttünk a közös esti nyársalás alkalmával. Ezen az estén sokáig beszélgettünk, énekeltünk, mindig újabb és újabb dalok kerültek elő. Az Otthonnak hála gyönyörű kiránduláson vettünk részt. Megmásztuk a sümegi várat, be is barangoltuk minden zegét-zugát, gondos idegenvezetés mellett. Rövid utazáson megpihenve Badacsonyban álltunk meg újra. Akiben még volt elég erő és kitartás az megmászta a hegyet, és Szegedy Róza egykori présházának tornácáról csodálta a gyönyörű balatoni panorámát. Mások kihasználva a csodálatos időt csobbantak egyet a Balatonban, igaz csak térdig, mert a víz bizony már eléggé lehűlt. Néhányan egy pohár jóféle bor mellett beszélgettek. Kihasználva a remek, már-már nyárias időjárást az igazi csobbanás a pápai termálfürdőben történt. Ezt a napot rövid városnézéssel, fagyizással zártuk. A bakonybéli Szent Mauriciusz Monostor parkja, és a Borostyánkút szintén szerepelt a programjaink között, nem maradt el a már szokásos szentkúti torna sem. Vasárnap részt vettünk az istentiszteleten, ami már szintén hagyomány. Csendesebb napokon sokat sétáltunk a faluban, pihentünk a horgásztó partján, relaxáltunk, beszélgettünk, de előkerültek a közös játékok, sőt még a kártya is.

Hálásan köszönjük a Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthonának hogy ismét lehetővé tette számunkra a testi-lelki feltöltődést, hogy törődtek velünk, hogy finomabbnál finomabb ételeket tettek elénk, és általában, hogy lesték minden kívánságunkat.”

Vitek Eszter csoportvezető

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gödöllői júniusi programajánló

június 1. Szerda 17.00 – KÖZGYŰLÉS https://www.facebook.com/events/574688267564095  __________ állandó ÖRÖKMOZGÓ programjain (kedd-szerda) június 7;14;21;28;18.00 “Erzsébet” SÉTAKÖR minden kedden      (változó helyszínen;napi info: Örökmozgó csoport oldalunkon) https://www.facebook.com/groups/376441699936699 ___________ június 7;14;21;28 kedd 19.1o  AdniJóga órák online, keddenként Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kapcsolatépítés a Szolnoki Alapszervezettel

A Hatvani Alapszervezet meghívást kapott 2023. szeptember 2-ára a most alakult MRL ÍRISZ Szolnoki Alapszervezet elnökétől a Szolnoki Napokra. A mai napon alkalom volt megismerkedni egymással, nem csak a tagokat ismerhettük meg, hanem körbesétáltunk Szolnokon Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nőnapi kosaras-, táncos-, zenés délután a mezőberényi Kulturális Központban

A Városi Nyugdíjas Klub és a Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete tagjai Nőnapi  játékos, zenés  délutánon vettek részt a Kulturális Központban. A programot kosaras rendezvénynek hirdettük és az elkészített, otthonról hozott finomságok jelentették a megvendégelés Olvass tovább...