A Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete 4 éve szervezi a „Sétáljunk Mezőberényben a mellrák ellen, a nőkért!” elnevezésű rózsaszín léggömbökkel történő figyelemfelhívó sétát.

A 2015. október 3-ai rendezvény az Oroszlán Gyógyszertárnál található Dr. Bak Mihály szülész-nőgyógyász emlékére állított szobornál kezdődött. Olejné Mertz Judit a helyi alapszervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, Rozványi Balázst és Winkler Violettát az MRL munkatársait, akik megtisztelték a rendezvényt, majd emlékeztetett a helyi alapszervezet 10 éves évfordulójára és röviden összefoglalta az elmúlt 10 év munkáját. Megköszönte az alapszervezet tagjainak önkéntes tevékenységét, amivel sokat tettek, tesznek azért, hogy elérje célját, és minél több embert juttasson információhoz a megelőzésről és az egészséges életmódról. Kiemelte, hogy Dr. Bak Mihály ezt tette példaértékű tevékenységével és ezért is emlékezünk Rá együtt és indítjuk a szobrától a sétát. Az előző évekhez hasonlóan az idén is neves, köztiszteletben álló szakember, Dr. Andor László főorvos vállalta, hogy emlékezik a gyógyítóra, aki sokat tett orvosi pályáján a városlakók egészségéért, a megelőzésért, a nőkért, az anyákért és a szűrések bevezetéséért. Ilyenkor – évről évre – újabb és újabb történeteket tudunk meg Miska bácsiról, tetteket, eseteket, melyek alátámasztják orvosi nagyságát. A méltató szavak után Siklósi István, városunk polgármestere, a séta fővédnöke, Borgula Györgyné képviselő, a helyi Liga elnökhelyettese és Németh Iveta gútai képviselő közösen helyezte el az emlékezés koszorúját, és helyeztek el egy-egy szál virágot magánszemélyek.

A több mint 200 fő a Piac térre sétált a rózsaszín léggömbökkel, a sorok között gyermekek, édesanyák, nagymamák és egyre több férfi, aki elkísérte feleségét, társát, barátját. A téren Leczkésiné Hőgye Katalin “Mezőberény Sportjáért” 2015. kitüntetettje mellett köszöntötte a jelenlévőket Németh Iveta, Gúta város képviselője és Rozványi Balázs, az MRL gazdasági elnökhelyettese is. Először a közös remény szalagra köthette fel mindenki apró rózsaszín szalagját és lett elengedve az összefogás jelképeként. Az egyéni léggömbök elengedését emlékezések, fájdalom, öröm, gyógyulás gondolatai kísérték és láthatóan tükröződtek ezek az égre néző tekinteteken is.

A program zárásaként a jelenlévőket közös ünneplésre hívtuk a Piaccsarnokba, ahol a Magyar Rákellenes Liga 25 éves és a helyi alapszervezet 10 éves évfordulójára emlékeztünk, és beszélgetésre, közös, együtt töltött kikapcsolódásra ösztönöztünk mindenkit. Őszinte elismeréssel köszöntük meg a segítőknek a rendezvényhez nyújtott támogatást és mindazoknak is, akik részt vettek az eseményen, azt kívánva nekik – ahogy a köszöntőkben is elhangzott -, legyenek szép napjaik és legyen szeretet és mosoly az életükben és mindig vegyék észre a mindennapok szép pillanatait.

Olejné Mertz Judit
elnök

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Sárgadinnye sonkával, sajttal – Fakanál klub Hatvanban

2020-08-05 A Hatvani Segítő Szolgálat beszámolója Időpont: 2020.augusztus 03. Vezető: Sándorné Buda Ildikó A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálat 2019. évben elindította a Fakanál klubfoglalkozását. Képzett szakember, Sándorné Buda Ildikó, a hatvani Albert Schweitzer Olvass tovább...

Alapszervezetek

Az öngyógyító technika: a Gy36-os Zusanli pont

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2021.05.06-i Mozgásklubnap kiemelt témája a Gy36-os Zusanli pont masszázsának az egészségre gyakorolt hatása volt. Az SBTC Sporttelep területén, a szabadban megtartott délelőtti klubnapon dr. Kajtor Erzsébet, okleveles meridián klubvezető, felidézte a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Évnyitó Stresszoldó Klub Salgótarjánban

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2025. január 21-én tartotta a Balassi Bálint Könyvtárban évnyitó Stresszoldó Klubját. Az elnöki köszöntő és bevezető gondolatai után a megjelentek közösen megtekintették a Misszió című Szobolits Béla rendezésében részben Salgótarjánban forgatott Olvass tovább...