XII. kerületi Önkormányzat Egészségnapja, 2015. 06. 06.

A XII. kerületi Önkormányzat évente két alkalommal rendez Egészségnapot. Ez alkalommal is többszáz asszony és férfi vett részt a Sportcsarnokban tartott egészségügyi rendezvénye.

A Magyar Rákellenes Liga képviselői is minden alkalommal megjelennek. Az önkéntesek beszélgetnek az érdeklődőkkel, elmondják a szűrési lehetőségeket, szórólapokat, tájékoztató anyagokat adnak.

Ugyancsak az Önkormányzat kérésére és a Liga képviseletében magam is minden alkalommal ott vagyok. Ebben az évben a szokásosnál jelentősen többen jöttek be hozzám, 62 asszony keresett fel. Ilyenkor kikérdezem az előzményeket, volt-e, van-e valamilyen panasza, volt-e emlőrákja, műtétje, stb. Utána megtapintom az emlőjüket, és ha a legkisebb eltérést találom, vagy az asszony valamilyen változást, panaszt említ, behívom a kórházba, mammográfiás vizsgálatra. Szerencsére ezen alkalommal egyetlen gyanús tünetet sem találtam.

Természetesen felhívom a figyelmüket a többi szűrővizsgálatra is és bármilyen egészségügyi kérdésük van, válaszolok rá.

Nagyon hasznos és fontos ez a rendezvény. Ősszel ismét találkozunk.

Dr. Demeter Jolán
a Magyar Rákellenes Liga általános elnökhelyettese

Kategóriák: Események

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Szűrés Hatvanban a Városi Egészségnap és Futófesztiválon

április 23-án a Városi Egészségnap és Futófesztiválon nagyon sokan keresték fel az ingyenes szűrővizsgálatokat! Az DISZI tantermei kórházi rendelőkké alakultak át. A vércukorszint- és koleszterinszint mérés volt a leglátogatottabb, majd ezt követte a testtömeg index mérés, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hagyományos jótékonysági vásár Siófokon

nov. 25-én – a Budapesten megrendezett XIII. Betegjogi Konferenciával párhuzamosan – Siófokon a hagyományos Jótékonysági Vásár került megrendezésre, ahol alapszervezetünk közel egy évtizede részt vesz. Ügyes kezű tagjaink a Kézműves Klub keretében november hónapban maguk Olvass tovább...

Alapszervezetek

Teremtorna Hatvanban – Keveset mozgóknak, fogyókúrázóknak 12.

Időpont:  2016. április 6. Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház Ebben az évben újból elindítottuk teremtornánkat. Egyre sikeresebb a város lakossága körében, hétről-hétre egyre többen jelzik, hogy szeretnének csatlakozni hozzánk. Betegek, családtagok és immár ismerősök is örömmel fogadták Olvass tovább...