Egy kis ízelítő az MRL Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat szeptemberi rendezvényeiről

Egy kis képes beszámoló az MRL Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat szeptemberi rendezvényeiről

 

1. Tovább folytatódott a Főzzünk, de okosan főzőklub, mely iránt nagy az érdeklődés a Hívás klub és az MRL tagok körében. Most is szorgos kezek készítették a finomabbnál finomabb ételeket, amit utána közösen elfogyasztottak.

2. Beindult a hastánc és gyógytorna. Különösen az utóbbi iránt nagy az érdeklődés, melyet gyógytornász tart.

3. Fiatalok egészségnapjára került sor az Ifjúsági Házban, ahol a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítőszolgálata is képviseltette magát. Előbbi vezetőségi tagjai a daganat prevenciónál tájékoztatták a fiatalokat a Magyar Rákellenes Liga tevékenységéről. Emlő önvizsgálatot oktatattak. Rákmegelőzéssel kapcsolatos totót töltettek ki és beszélték meg. Különböző szórólapokkal látták el a csapatok tagjait s választ adtak a feltett kérdésekre. A Segítő Szolgálat asztalánál az egészséges táplálkozással foglalkoztak, totót töltettek ki, melyet szintén megbeszéltek. Alapszervezetünk kérésére a debreceni orvostanhallgatók tájékoztatást tartottak az urológiai-nőgyógyászati kérdésekben, a HPV-ről, here önvizsgálatot mutattak a mulázson keresztül a fiatal srácoknak, kardiovaszkuláris és bőrgyógyászati felvilágosítást is adtak. A diákok többsége igen aktív, érdeklődő volt

4. Az MRL Hívás klubja autóbuszos kirándulást szervezett Szilvásváradra, melyen 46 fő vett részt. Kisvasúttal mentünk a Szalajka-völgyig, vissza a többség gyalog tette meg az utat. A csoport egy része felment az ősember barlanghoz. A többiek a csodálatos fátyolvízesést, a szabadtéri múzeumot tekintették meg. Többen megkóstolták a táj halételét, a pisztrángot. Innen Egerbe mentünk, megnéztük a Székesegyházat, szabadprogram keretében ki-ki ismerkedett a várossal, fagylaltozott. Fáradtan, de szép emlékekkel érkeztünk haza.

 

Kozempel Zsuzsa

MRL Debreceni Alapszervezet

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Önkéntes képzés Hatvanban

Az MRL Hatvani Alapszervezete és Segítő Szolgálata ingyenes önkéntes képzést indít 2014 novemberében

Alapszervezetek

Hogyan tovább – Siófoki megbeszélés

A Siófoki Alapszervezet megbeszélést tartott 2021.10.06-án “Hogyan tovább az év hátralévő hónapjaiban a vírus erősödés árnyékában?” Első témaként a védőoltás szükségességét beszéltük meg, illetve az oltással nem rendelkező, de a fertőzésen átesett ligatag figyelmét hívtuk Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egészség megőrzése, immunrendszer erősítése

A Miskolci Alapszervezet beszámolója Januári összejövetelünk mottója: Kezdjük  jól az évet! Négy dologra figyeljünk  oda: Táplálkozzunk egészségesen Mozogjunk rendszeresen Támogassuk  testünket vitaminokkal. Ne feledkezzünk meg az önvizsgálatokról  (január méhnyakrák  hete- menjünk el  nőgyógyászati szűrésre) Az egészségünkkel való törődés tehát nem csak Olvass tovább...