Időpont: 2014.06.23-06.26 ig.

Helyszin: Siófok és Tihany

Résztvevők száma: 12 fő

Részvétel formája: önköltséges

 

A Siófoki alpszervezet megérkezésünk délutánján a szép új irodájukban fogadtak bennünket. Elnök asszonyuk Anikó bemutatta az alapszervezet programjait, az iroda kialakítás körülményeit, elmondta a lehetőségeket amelyeket kiszeretnének használni. A kedves tagok rendkívül gazdag uzsonnával, és kötetlen beszélgetéssel tették színessé és szívélyessé ezt a délutánt! Befejezésként rövid sétát tettünk a szépséges Balaton tó partján, hiszen az Alföldi embernek mindég csodaszép látványt nyújt ez a környezet.

Köszönjük a siófoki asszonyok szíves vendéglátást, és viszontvárjuk őket Hajdúszoboszlóra a felüdülőhelyre!!                 

Miklós Jánosné elnök

MRL Hajdúszoboszlói Alapszervezet

A Magyar Rákellenes Liga Hajdúszoboszlói és Siófoki Alapszervezetei 2014. június 23-án, Siófokon tartották önkéntes tagjaik tapasztalatcseréjét. A jelenlévő tagok bemutatkoztak egymásnak, majd a vezetőik, Miklós Jánosné és Csohánné dr. Kovács Anna tartottak tájékoztatást munkáikról. Kicserélték tapasztalataikat, majd a Balatonban is megmártóztak.

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Megalakult a Hatvani Karitatív Összefogás

Az egyesület Smindé Vereb Julianna önkormányzati képviselő kezdeményezésére jött létre, tagjai közé meghívta a Hatvani Alapszervezetet is. A karácsonyi ajándékozási akcióhoz szervezetünk is hozzájárult ajándékkal. A Hatvani Hírlap.hu cikke az eseményről

Egyéb

Az asszertív kommunikáció tanulható

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2013. február 8-án, egy egész napos „Asszertív kommunikációs tréninget” szervezett azon tagjai számára, akik előzőleg részt vettek az Alapszervezet 10+1 alkalmas imaginációs öngyógyító Simonton tréningjén.

Egyéb

Úszásoktatás

A Magyar Rákellenes Liga modellértékű programjával segíti a gégeműtéten átesett daganatos betegeket. Külföldön képzett oktatóval és orvosokkal, speciális segédeszközzel lehetővé tesszük a normális életvitel elősegítését. Az úszásoktatás zárt uszodában, állandó orvosi felügyelet mellett történik. A Olvass tovább...