A verseny célja a tanulók egészségtudatos magatartásának fejlesztése volt, valamint a Rák Világnapon kihirdetett, 2013. évre szóló irányelvek értelmében azon tévhitek, amelyek jelenleg a rákbetegségről el vannak terjedve, a valós értékelésekkel a helyükre kerüljenek, ne riogassanak senkit és ne akadályozzák a rákmegelőző, időben felismerő, gyógyító és rehabilitáló munkát.

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Salgótarjáni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete „Oszlassuk el a tévhiteket a rákról” címmel szervezett ezt a vetélkedőt Nógrád megye középiskolásainak.


A regisztrált csapatoknak előzetesen egy képzelt riportot kellett írniuk egy „túlélővel”, majd a 2013. március 22-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban megrendezett vetélkedőn kilenc feladat megoldásával mérhette össze elméleti tudását a harminckét versenyző.


Mind az előzetesen készült riportok, mind az írásbeli és szóbeli feladatok megoldása azt bizonyította, hogy a tanulók megértették a felhívás üzenetét: hogy nem szabad passzívan elfogadni a tévhiteket, nem szabad engedni, hogy a tudatlanság, az ismerethiány, a felelőtlenség, a rákmegelőző életmód szabályainak be nem tartása rontsa az egészséghez illetve a gyógyuláshoz való lehetőségeinket.


A versenyt a Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium SPÁRTA nevű csapata nyerte, második lett a Mikszáth Kálmán Gimnázium Postaforgalmi Szakközépiskola BIZAKODÓK csapata és harmadik a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézmény SURVIVER csapata
A „képzelt riport egy túlélővel” feladatért különdíjat nyert a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézmény VITALITÁS csapata.


A nyertes csapatok oklevelet és jutalom csomagot kaptak, melyet a MKB Balassagyarmati Fiókintézete biztosított.  

Kreicsi Mária

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

„KÁR LENNE, HA RÁK LENNE”! vetélkedő

Mit teszek az egészségemért? A Hatvani Szent István Általános Iskola 7.-8. osztályos tanulói már tudják, mit tehetnek érte.

Egyéb

Rák Volt

http://issuu.com/tausz/docs/rakvolt_2014_2 http://issuu.com/tausz/docs/rakvolt_2014_1 http://issuu.com/tausz/docs/rakvolt_2013_3 http://issuu.com/tausz/docs/rakvolt_2013_2 http://issuu.com/tausz/docs/rakvolt_2013_1

Egyéb

Mit csinál a Magyar Rákellenes Liga

A MAGYAR RÁKELLENES LIGA TEVÉKENYSÉGE Szolgálat a rákbetegek érdekében! „Az életünk célja, hogy szolgáljunk,együttérzést és segítőkészséget tanúsítsunk mások iránt.”(Albert Schweitzer) A MRL 1990-óta civil szervezetként vesz részt a rák elleni küzdelemben. Legfontosabb feladataink: az egészségnevelés, Olvass tovább...