A Heves megyei önkénteseknek esetmegbeszélő délutánt tartottunk.  
Tavaszváró Klubdélután

Heves megyei önkéntesek esetmegbeszélése 2013. március 13.
Mai napon a kórházi beteglátogató önkéntesek beilleszkedéséről beszéltünk, valamint arról, hogy önkéntes munkánk során milyen gondok merülnek fel.
Az Önkéntesek Esetmegbeszélésének első órájában a hatvani kórházba bejáró beteglátogatók esetmegbeszélésére került sor.
Három önkéntesünk elmesélte, hogyan jött létre az első találkozás a betegekkel, hogy fogadták őket az osztályon dolgozó orvosok, nővérek, milyen érzések kerítették hatalmukba.
Csak pozitív eseteket meséltek, mennyire örülnek a betegek ezeknek a látogatásoknak, beszélgetéseknek.
Az összejövetel második felében bemutatkozott a tavaly decemberben alakult Gyöngyösi Alapszervezet elnöke és két tagja, valamint a 2012-ben végzett új önkéntesek is.
Csoportos beszélgetésünkön Lazányiné Magdika egyik esetét beszéltük meg, mert nagyon aggódik egyik betegtársáért, aki nem akar már a kontrolokra visszajárni onkológusához.
Nem tartja be az előre megadott időpontokon történő megjelenést és ezért konfliktusa adódott az onkológusával. Sajnos már több ilyen esettel találkozott a Segítő Szolgálatánál. 7-8 év után úgy gondolják a betegek, nem kell már kontrollra járni hisz meggyógyultak.
Mai napon ezekre, a mások által is említett problémákra próbáltunk választ kapni.
A megbeszélésen 16-an vettünk részt.


Tavaszváró Klubdélután
Hatvani alapszervezet tavaszváró klubdélutánra hívta össze tagjait 2013. március 20-án.
Az elmúlt időszakban névnapjukat, születésnapjukat ünneplőket köszöntöttük szép versekkel, énekszóval.
Ünnepségünkön a tavaszi és nyári kirándulások, programok is szóba kerültek. Hasznos ötleteket átbeszéltük fontos mindenki véleménye, mert a cél az, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában! 26 tagunk vett részt a klubdélutánunkon

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Testközelben a rák – kiállítás

„Nagyon hasznos kiállítás, sok figyelemfelkeltő információt tartalmaz, amit minden embernek tudnia kellene!”

Egyéb

A nyár veszélyei

Ha nyár, akkor leégés, szúnyog- és kullancscsípés. Hogy lehet ezeket elkerülni?

Egyéb

Bemutatkozik Salgótarjáni Alapszervezete

Nógrád megyében elsőként, az országban 31.-ként, 2009. február 23-án megalakult a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 32 alapító taggal. Ma már 150-en vagyunk, akik között egészségesek, betegek, egészségügyi dolgozók és civil önkéntesek vannak.