2005. augusztus 30-án tizenhárom, a dohányzás visszaszorítása terén aktív civil szervezet létrehozta a Magyar Dohányzásellenes Koalíció-t (MDK).

A Koalíció létrehozását az Egészségünkért a XXI. században Alapítvány indította el és biztosítja annak működéséhez szükséges anyagi hátteret. Az MDK szakmai szervezetek informális hálózata, melynek fő célja, hogy hatékony lobbi-tevékenységgel elősegítse a világ más részein már bevált dohányzásellenes intézkedések hazai bevezetését. Ennek érdekében jól működő kapcsolatot kívánnak kiépíteni a hazai médiumokkal, a döntéshozókkal és a minisztériumi tisztségviselőkkel annak érdekében, hogy a dohányzás elleni fellépés a nagyközönség és az egészségpolitika figyelmének középpontjába kerüljön és maradjon.

A Koalíciónak csak olyan civil szervezetek lehetnek tagjai, melyeknek nem volt és jelenleg sincs kapcsolatuk dohányipari cégekkel és azok érdekképviseleti szervezeteivel, azokkal nem működnek együtt és tőlük semmilyen anyagi támogatást a múltban nem fogadtak el.

A Koalíció képviselője Dr. Szilágyi Tibor, nemzetközi dohányzásellenes szakember, akinek a munkáját az Egészségügyi Világszervezet 2004. május 31-én, a Nemdohányzó Világnapon kitüntetéssel ismerte el.

Kategóriák: Egyéb

2 hozzászólás

Dobos Ferencné · 2016-08-21 at 20:00

Üdvözletem!

A kérdésem a következő: Miért nem lehet hozni egy törvényt az erkélyen való dohányzásról? Jó magam és még sokan mások szenvednek attól, hogy társasházban a szomszéd az erkélyen dohányzik. Kénytelen vagyok szagolni a füstöt. Értem én, hogy joga van rágyújtani, de úgy gondolom, nekem meg jogom lenne tiszta levegőt szívni a saját lakásomban. A megbeszélés nem segít, hiszen sok esetben még inkább átfújják a füstöt, hogy bosszantsák a szomszédot. Az ablak pedig nem lehet mindig zárva.
Tisztelettel: Dobos Ferencné

    Magyar Rákellenes Liga · 2016-08-24 at 13:03

    Tisztelt Dobos Ferencné! Sajnos nincs törvényi szabályozás erre, az erkély magántulajdon. Csak a közös megbeszélés, megegyezés segíthet ebben az esetben. Üdvözlettel: Magyar Rákellenes Liga

Hozzászólás nem engedélyezett.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Amire büszkék vagyunk Hatvanban – fotókiállítás

 Néhány héttel ezelőtt a hatvani önkormányzat fotópályázatot hirdetett „Amire büszkék vagyunk Hatvanban” címmel profi és amatőr fotósok részére. A határidőig 78 fotó érkezett be. A fotókiállítás megnyitó ünnepségére Horváth Richárd polgármester úrtól a Magyar Rákellenes Olvass tovább...

Egyéb

Januári programajánló

Mise a Rákbetegekért Szt. Peregrinhez  (Minden hónap első keddjén) Időpont: január 2. (kedd) 17.15 óra Helyszín: Belvárosi Szent Anna (Szervita) templom (Bp, V. Szervita tér 6.)   Ébredés filmklub A sors kereke Időpont: január 8. Olvass tovább...

Egyéb

Figyelemfelhívó séta az egészségért, a mellrák ellen!

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének tagsága is csatlakozott ehhez a nemes ügyhöz, és immár ötödik éve, hogy megszervezésre került a Mellrák Elleni Figyelemfelhívó séta Hatvanban