Vidám farsangi találkozóval köszöntöttük a februárt Debrecenben.

A Debreceni Alapszervezet a Segítő Szolgálat lelkes tagságával és önkéntesek közreműködésével hangulatos „Batyus Farsangot” szerveztünk 2025. február 18-án délután, a Miklós utcai Evangélikus templom gyülekezeti termében.

Minden féle finomsággal készültek a résztvevők, és a szuper műsort a tombola meglepetések koronázták meg.

Többen „felléptek”, előadásukkal színesítették a programot.

Néhányan jópofa maszkokat, vagy teljes öltözékeket varázsoltak elő a szekrényeikből.

Kozempel Zsuzsát is köszönthette együtt a csapat a névnapja alkalmából, és megköszöntük azt a rengeteg, kiváló önkéntes munkát, amit a közösségünkért fáradhatatlanul végez.

Bemutatkozott egyik új frissen belépő tagunk, aki fiatalosan, lelkesen azonnal beilleszkedett a csapatba, mivel mindenki szeretettel fogadta.

A termet már szinte hagyományosan, térítésmentesen kapjuk meg erre a rendezvényre. Természetesen a Kozempel testvérpár jó kapcsolatának köszönhetően.

Sajnos a járvány miatt sokan nem jöhettek, nem tudtak eljönni a mókás délutánra.

Olyan is volt, aki a betegsége miatt, nem mert kockáztatni a hideg időjárás miatt, valamint a közösség „mint fertőzési veszély” kockázatát nem vállalhatta be az állapota miatt.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Limfóma Világnap alkalmából kerékpáros felvonulás Hatvanban

Időpont: 2024. szeptember 14. A Limfóma Világnapja alkalmából a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat idén is kerékpáros felvonulást szervezett Hatvanban. Limfóma Világnap: 20 éve 2004-ben 50 ország összefogásával indult útnak ez a kezdeményezés, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyöngyfűzés és HPV oltásra felhívás Gyöngyösön

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét alakalmából a Magyar Rákellenes Liga Gyöngyösi alapszervezete is csatlakozott a felhíváshoz. Gyöngyöt fűztünk és beszélgettünk az érdeklődőkkel, felhívtuk a figyelmet a szűrés és a HPV vírus elleni oltás fontosságára. A Olvass tovább...

Alapszervezetek

Közgyűlés Mezőberényben

2016. március 8-án tartotta a Mezőberényi Alapszervezet éves közgyűlését a Berény Szállóban. Ez volt az az alkalom, amikor beszámoltunk a 2015. év történéseiről és a 2016. év terveiről. A közgyűlésen részt vett Kovács Edina, a Olvass tovább...