Már több mint tíz éve Salgótarjánban, ha november, akkor Movember! Idén sem volt ez másképp, hiszen a Magyar Rákellenes Liga (MRL) Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya szervezésében a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2024. november 14-én „Lépéselőny a rákkal szemben” címmel tartott programot a NVKH Népegészségügyi Főosztály munkatársaival a Vármegyeházán kapcsolódva az országos Férfiegészség Kampány eseményeihez.

Salgótarjánban 2010. óta rendezünk a férfiegészségre fókuszáló eseményt és több éve a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya munkatársaival összefogásban. A férfiak egészségére fókuszáló  egészségnapon a prosztatarákra utaló PSA-marker mérésén kívül vérnyomást, vércukor- és koleszterin szintet is mértünk, emellett szakorvos tartott szájüregi vizsgálatot és tanácsadást, részt vehettek testösszetétel analízisen vagy épp segítséget kérhettek a dohányzásról való leszokáshoz és a here önvizsgálatához is kaptak útmutatást az érdeklődők. A vizsgálatok után Feketéné Dr. Zeke Ildikó vármegyei tisztifőorvos konzultált a résztvevőkkel és összegezte eredményeiket és kóros értékek esetén az érintetteknek szakorvos felkeresését javasolta. Kóros PSA érték miatt húsz férfit küldött urológiai szakrendelésre.

A nap folyamán vetítésre került „A prosztatarák legújabb kezelési lehetősége” című riportfilm prof. dr. Tenke Péterrel és dr. Ágoston Péterrel, majd dr. Beöthe Tamás „Test és lélek” című videoelőadása.

A Salgótarjáni Alapszervezet elnöke a rendezvény összegzéseként kiemelte: hatalmas pozitív meglepetést okozott a „Lépéselőny a rákkal szemben” program iránti óriási érdeklődés. Korábban még sosem vettek ennyien részt a szűrővizsgálatokon, idén 204-en regisztráltak.

A nool.hu híre az eseményről ITT olvasható

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Meghívó RÁKELLENES VILÁGNAPI rendezvényre Hatvanba

Tisztelettel Meghívjuk Önt a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet szervezésében megrendezésre kerülő „(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen” RÁKELLENES VILÁGNAPI RENDEZVÉNYÜNKRE ! Időpont: 2016. február 12. péntek 14 óra Helyszín: Grassalkovich Művelődés Ház, Hatvan, Kossuth tér Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nőnapi Presszó Szerda, mert az Ajándék Te vagy!

Öröm volt a nap, mert a NŐ és a nap minden nap jelen van.És ezt az alkalmat is megragadjuk az Élet ünneplésére minden évben a fenséges Gödöllői Királyi Váró dísztermében. Ma nemcsak a nőket ünnepeltük, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Orchidea Egészségnap – Eger

Szűrésekkel, tanácsadással várta az érdeklődőket március 6-án a Keviko Prevencio Kft, Eger Város Védőnői a Családokért Alapítvány és a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete. A program része volt a PSA szűrés, önvizsgálat tanítás, vércukor, koleszterin, Olvass tovább...