A MRL Salgótarjáni Alapszervezete az elmúlt évi kellemes élmény hatására ismét autóbuszos kirándulást szervezett az 1655. óta hagyományosan szeptember elején tartandó „vásárok vásárának” megtekintésére szeptember 07-én.

A sétáló utcává átminősített Fő téren, a vásár fő színterén kezdtük történelmi utazásunkat, az épületek által felelevenítve nemzetünk történelmét. A Thurzó-ház, a Magyar Királyi Erdészeti Igazgatóság épülete, a Beniczky-ház, valamint a Bethlen-ház mind  nemzetünk jeles történelmének őrzői és továbbörökítői. A reneszánsz valamint gótikus és késő-gótikus paloták illetve a barokk templomok által szegélyezett központ számos látnivalót kínált. Voltak, akik bevállalták a 101 lépcsős Óratorony megmászását is. A szabadtéri hangulatos teraszok, kávézók, éttermek lehetőséget adtak a gasztronómiai örömöknek is.

A Várnegyedbe is felsétáltunk, megcsodáltuk a gótikus Szűz Mária menybemenetele templomot, a Mátyás házat, Szent kereszt templomot.

A fő attrakció a vásári forgatag volt, ahol 350 népi mesterséget űző iparossal találkozhattunk, és részesei lehettük folklór programoknak és egyéb kísérőrendezvényeknek is. Megkóstolhattuk a különböző, finomabbnál finomabb tájjellegű ételeket, italokat, édességeket, vásárolhattunk a mézeskalácsosok, keramikusok, fafaragók, csipkeverők, rézmetszők portékáiból.

A sok szép látnivalótól és a nyári melegtől kellemesen elfáradva, sok közös élménnyel gazdagodva indultunk haza. Megtettük a 11 000 lépést!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Mikulásvonattal a lillafüredi kisvasúton

A MRL Miskolci Alapszervezet tagjai és családjaik a Mikulásnál jártak! A Diósgyőri Mikulásvonat nem egy hétköznapi utazást jelent a lillafüredi kisvasúton, hanem egy közel 2 és fél órás, varázslatos kalandot a gyermekek és családok számára Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hálalevél a Szekszárdi Alapszervezet elnökének

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet elnöke ünnepélyes keretek között vette át a Mentálhihiénés Műhely köszöneteként a 2017. évi „Élő Szeretet Embertársainknak” karácsonyi programon önzetlen részvételért a HÁLALEVÉL emléklapot.

Alapszervezetek

Gödöllői programok októberben

Egy fantasztikus Városi Egészség és Szűrőnapon vagyunk túl, melyen közel 600 díjmentes szűrést, mérést végeztünk a “Rák ellen az Emberért, a Holnapért” Társadalmi Egyesület által kiállított szűrőbuszon és a Gödöllői Cukorbetegek Egyesületének sátránál. Majd 1000 ember Olvass tovább...