Időpont: 2024. augusztus 23.

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani alapszervezet tagjai immár megint egy csodás helyre, a Gellért-hegy oldalában elbúvó kertbe kirándult. A Filozófusok kertjébe sétáltunk fel, ahová 250 lépcsőn jutottunk fel az Erzsébet-híd irányából.

-A nagyváradi születésű, Japánban elhunyt szobrászművész alkotása az öt szellemi irányzat harmonikus együttélését ábrázolja. Az öt alak, akiktől világvallások eredeztethetők: a fekvő Ábrahám, tőle balra Ekhnaton, akinek a nevé­hez fűződik az ókori Egyiptom legje­lentősebb politikai és vallási reform­ja, a Napkorong tisztele­tének, mint monoteista államval­lásnak a bevezetése. Tőle balra áll Jézus Krisztus, Buddha és Lao-Ce. A kör közepén a közös istenséget jelképező fénylő gömb található, szimbolizálva az összekötő kapcsolatot a vallások között. A körben lévő személyek a középen elhelyezkedő fénylő gömböt nézik. A kör a világmindenséget, a gömb az istent jelképezi. A körben elhelyezett szobrok háttérben Gandhi, Bódhidharma, és Assisi Szent Ferenc szobra áll. Innen pár méterre Buda királyfi és Pest királykisasszony szobra áll, melyen egymásra találásuk szemtanúi lehetünk.

Filozófusok kertje a Gellért-hegyen egy ideális helyszín lehet a pihenésre és a gondolkodásra.

Ismét egy szép napot töltöttünk együtt mi 10-en.

Lazányi Jánosné
a Hatvani Alapszervezet elnöke

Támogatók: Hatvan Város Önkormányzata, Hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Nőnapi túra a nők egészségéért Salgótarjánban

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet 2024. március 7-re  programot szervezett az Eresztvényi Látogatóközpontban a Nemzetközi Nőnap alkalmából. A programot a „Gyalogolj a nők egészségéért!” szlogen jegyében hirdették. Meglepetésként a programon a február 22-re a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Pályázati felhívás infografika készítésére – a B.A.Z. megyei 5-8. osztályosok részére

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály és a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezet és Segítő Szolgálat a Nemzeti Rákellenes Naphoz kapcsolódóan pályázatot hirdet Infografika készítésére 5-8. osztályos diákok számára.    

Alapszervezetek

Limfóma Világnap – kerékpáros felvonulás Hatvanban.

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet a Limfóma Világnap alkalmából a kerékpáros felvonulást szervezett 2022. szeptember 17-én. A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet tagjai Budapesten is részt vettek a Limfóma Világnap alkalmából szervezett kerékpáros felvonuláson. Olvass tovább...