Ebben az évben egyre több nyári táborba kapunk felkérést a KREATÍV szórakoztató és Egészségtudatos életmódra nevelés  programjainkra.

Nem csak a nyári napközis táborokba, hanem a városi sport táborba és a hitközösségek által szervezett nyári családi rendezvényekre is szeretettel várnak bennünket. Remek feladat számunkra is, hiszen kihívás a szünidőben az egészségnevelést becsempészni a gyerekek programjaiba úgy, hogy az élmény legyen és kellemes időtöltés a számukra.

Aktív és lelkes önkéntesekkel, valamint egy – egy csipet jó ötlettel sikerült eddig minden helyszínen az igényeknek megfelelni és úgy látjuk, hogy a gyerekek tudnak ezekre a titkos alapokra a továbbiakban majd építkezni.

A családoknak, szülőknek, kisebb-nagyobb testvéreknek is sikerült bekapcsolódni az önfeledt szórakozásba.

Természetesen van még mit fejlesztenünk ezen az ötletcsoporton, de máris örülünk a sikereknek és a lehetőségeknek.

Ha már kialakult és bevált rendszerről beszélhetünk, akkor a következő lépés lesz az önkénteseink „képzése”, hogy minél többen részt vehessenek ezekben a munkákban.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Postagalambok az emberiség történetében – meghívó előadásra

A MRL Szekszárdi Alapszervezet tisztelettel meghívja az érdeklődőket a „Postagalambok az emberiség történetében” című előadás meghallgatására Előadók: Schmidt Balázs és Marosi János, a Magyar Postagalamb Sportegyesület Szekszárd vezetőség tagjai KÖZREMŰKÖDIK: Töttős-Erős Edina fuvola Papp -Csővári Dóra Olvass tovább...

Alapszervezetek

Ünnepek, háztartás, egészség – Borsodnádasdon

A Borsodnádasdi Alapszervezet 2017.április 3-án tartotta húsvéti előzetesként az „Ünnepek- háztartás, egészség” című programját. Először az Ózdról érkezett Tavaszi Zsongás Néptáncegyüttes középiskolás tagjai (SZIKSZI) mutatták be pörgő, fergeteges táncaikat. Ők már máskor is szerepeltek nálunk, Olvass tovább...

10000 lépés program

10 Ezer Lépés program Szekszárdon – prosztata kérdések és válaszok

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete szervezésében a 10 Ezer Lépés Program szekszárdi rendezvényére. Időpont: 2020. február 10.(hétfő) 16 óra 30 perc Helyszín: Babits Mihály Kulturális Központ Parászta terem (7100 Szekszárd, Szent István tér Olvass tovább...