06.27-én a hatvani Művelődési Házban ünnepeltük sok-sok más taggal együtt a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Szervezetének 15.  születésnapját.
Lazányi Magdi vezető szinte régiós találkozót szervezett, így tele is lett a terem.
Varga Júlia felkészítette a hatvani csoport táncosait és több vidám számot is előadtak. Remek volt a közönséget is bevonni ebbe, nevetgélve, mosolyogva, itt-ott mellényúlva teljesítették a kihívást. Köszöntések, versek, zenék következtek, méltatták Lazányi Magdika munkásságát. Mikor az elérzékenyülés a tetőfokára hágott, bevonult a citerazenekar és megérkezett a várva-várt hatalmas csokitorta. Közös éneklés után a zenés “torta-ebéd” következett. Hmm. Igazán finom volt!
Mire magunkhoz tértünk, a jutalmazások vették kezdetüket, melyben Varga Julinak is része volt, így együtt örülhettünk vele: Kalotay Gabriella, Mandevillené Gizike és én aki lejegyeztem és fotóztam: Mezeiné Dobó Klára
Nagyon köszönjük a meghívást, a kedves vendéglátást, hogy részt vehettünk e szép és megható ünnepségen!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gödöllői Alapszervezet 2019. II. félévi programja

Válogassatok a programokból! Gyertek el, jó lesz! Add tovább a mosolyodat!

Alapszervezetek

Mi újság V.A.n? – Presszó szerda – Gödöllői Alapszervezet programajánló

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! “ADD TOVÁBB A MOSOLYODAT” programajánló Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete 2019 JANUÁR 16. 16.oo-20.00 Presszó Szerda Nyitott kapuk 23. 16.00-20.00 Presszó Szerda “mozgatóra” Hegyi Adrienn gyógytornász, jógaoktató 30. 17.00 5 órai Olvass tovább...