1. február 13-án (húshagyó kedden) került sor a batyus farsangra az Evangélikus templom gyülekezeti termében. A segítők 1 órára jöttek előkészíteni a termet. Szerencsére díszíteni nem kellett, mert a gyülekezet farsangja szombaton volt és megmaradtak a díszek.

Fél kettőtől egymás után érkeztek a tagok finom – legtöbben saját készítésű – süteményekkel, üdítővel, kávéval. Sőt még bor is került az asztalra.

A klubvezető köszöntötte a megjelenteket. (33 fő), majd Pappné Ráduly Irma farsangi összeállítása következett, amely megemlékezett Petőfi Sándorról és Csokonai Vitéz Mihályról. Farsang lévén a tagok Csokonai verseket, anekdotákat adtak elő, mosolyt csalva az arcokra.

Ebben az évben többen öltöttek farsangi maszkot, ketten jelmezt is.

Ez után a klubvezető tájékoztatta a jelenlevőket, a március 12-i éves közgyűlésről, amelyen meg kell vitatni a jelölteket: (elnök, elnökhelyettes, elnökségi tagok, Felügyelő bizottság és Etikai bizottság tagjai.) Javaslatot lehet tenni jelöltekre.

Azok a ligatagok, akik nem rendelkeznek email címmel átvették a közgyűlés meghívóját, tagdíjat fizettek.

Ezt követően a résztvevők jóízűen elfogyasztották baráti beszélgetés közben a batyus farsangra hozott ételeket, italokat.

Köszönet Asztalos Richárd evangélikus lelkésznek a teremért, Lancz Dánielnek a berendezésért.

A farsang kitűnő hangulatban késő délután ért véget.

Kozempel Zsuzsánna
Hívás klubvezető

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Miskolcon is Európai Rákellenes Kódex előadás az iskolásoknak

A WHO Nemzetközi Rákkutatási Ügynökségnek a cselekvési kódexéből a 3., 4., 5., 11. pontokat kiemelve tartottunk előadást 5-6. osztályos tanulóknak a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános iskolában a B.A.Z megyei Kormányhivatal Járási Népegészségügyi főosztályával közösen. Célunk Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rákellenes Világnapi rendezvény Miskolcon

Február 4-e a Rákellenes Világnap. 2019 a cselekvés éve, az esemény fő témája pedig az öngondoskodás. Mindenki tehet valamit a rák ellen. Minden ember számít! Te ki vagy és mit teszel? A Magyar Rákellenes Liga Olvass tovább...