A Debreceni Alapszervezet beszámolója

Örömmel vettünk részt a debreceni főtéren felállított kis „kuckóban” kreatív programjainkkal vasárnap délután. Rengetegen betértek hozzánk, csodaszép, elegáns, barátságos és hangulatos volt a házikó berendezése.

A fagyos hideget megolvasztotta az a sok-sok mosoly, vidámság és szeretet, amelyet a látogatók közvetítettek felénk.

Icipici helyen kellett elvarázsolnunk a gyerekeket és a szülőket, felnőtteket egyaránt.

Nagyszerűen sikerült! Megdöbbentő volt, hogy a szülők is mennyire megnyíltak nekünk, és akár a hétköznapi problémájukat is szívesen és nagyon őszintén megosztották velünk. A tanácsainkat is lelkesen fogadták.

Nekünk is élmény volt, mert segíthettünk!

Köszönjük a Debreceni Karitatív testületnek a bizalmat, hogy bevonnak bennünket a programjaikba.

.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

VIII. Városi Sportos Egészségnap Salgótarjánban

 Gyönyörű tavaszi időben került megrendezésre 2019.03.30-án Salgótarjánban a Városi Sportcsarnokban a VIII. Városi Sportos Egészségnap. A rendezvényen meghívott partnerként most is, mint minden évben, jelen volt a MRL Salgótarjáni Alapszervezetének önkéntes csapata és a délelőtt Olvass tovább...

Alapszervezetek

Good Food Gödöllőn

Helyszín:„Mi újság V.An? Irodalmi kávézó a Gödöllői Városi Könyvtárban (2100 Gödöllő, Dózsa út 8.) Időpont: 2019. június 26. Téma: BBC Good Food GDL Előadó: Szemere Katalin főszerkesztő A mai napon a presszó szerdánkat a nemrég Olvass tovább...

Alapszervezetek

Praktikák az elektroszmog és pénztárcakímélő életmódra

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet májusi Egészségklubjának felkért előadója Kreicsi László villamosmérnök, műszaki szakértő volt. Vetítettképes előadás keretében gyakorlati példákkal szemléltetve beszélt az energiatakarékosság lehetőségeiről a háztartásban. Konkrét javaslatokat adott az elektromos berendezések takarékos, célszerű használatáról, Olvass tovább...