A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2023. november 16-án „Lépéselőny a rákkal szemben” címmel tartott programot a Balassi Bálint Könyvtárban.

Kreicsi Mária, az alapszervezet elnöke beszélt a Movember mozgalomról és a 10 Ezer lépés programról, a rendszeres mozgás prevenciós és rehabilitációs hatásairól.  Kitért a prosztatarák és a hererák hazai morbiditási és mortalitási adataira, a korosztályos érintettségre. Hangsúlyozta, hogy az egészséges életmód mellett az önvizsgálatnak és a szűrővizsgálatnak döntő fontossága van a korai felismerésben és a jelenlegi terápiák mellett lehetőség van a tünetmentességre, a gyógyulásra.

Ezután vetítésre került „A prosztatarák legújabb kezelési lehetősége” című riportfilm prof. dr. Tenke Péterrel és dr. Ágoston Péterrel, majd dr. Beöthe Tamás „Test és lélek” című videoelőadása.

Ezután került sor egyrészt a szűrővizsgálatokra, ahol szájüregi szűrés, vérnyomás, koleszterin, vércukor meghatározás, PSA teszt, urológiai orvosi konzultáció és testanalízisre is mód volt.

Ezzel párhuzamosan negyven középiskolás tanulónak here, emlő szájüregi önvizsgálat oktatás zajlott, mely az elsajátított tudás felmérésével, tudás teszttel zárult.

Csúcsot döntöttünk: a három óra alatt százhatvanöten regisztráltak és külön öröm volt, hogy nagyon sok volt a férfi!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

SZERETETTEL A FÉLELEM ELLEN – Presszó szerda Gödöllőn

2022. 02.02. Sok mindentől lehet félni, és sokféleképpen, de az biztos, hogy az érzés soha nem kellemes. ..és ez az érzés beköltözött a minden napjainkba. A Magyar Rákellenes Liga Gödöllő Alapszervezetének “Add tovább a mosolyodat” Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kalandozás Somogyban

A Siófoki Alapszervezet tagjai 2021.08.26-án kiránduláson vettek részt, amely lelkileg, szellemileg és fizikailag igen tartalmas volt. Először a külső-somogyi dombok által körülölelt kis település LULLA nevezetességeivel ismerkedhettünk, Keller Pálné Zsuzsika és Nagy Ernő György vendégszeretete Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szűrés Egerben a Férfiak Nemzetközi Hete alkalmából

A MRL Egri Alapszervezete a Férfiak Nemzetközi Hete alkalmából minden év  júniusában – urológus szakorvos előadásával – szűréssel egybekötött rendezvényt szervez. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy felhívja a figyelmet az évenkénti körülbelül 4000 prosztatarákos megbetegedésre, hisz Olvass tovább...