A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének OGYIK tagjai a Budapestre kirándultak augusztus 18-án.

Ma az aranyvonat megtekintése volt az úti cél!

“Ismét lehetőség nyílik nemzeti kincsünk, az Aranyvonat megcsodálására. Az impozáns kocsiszerelvény az államalapító halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban, azonban a második világháború alatt a Szent Jobbot országos körútra szállító vasúti kocsi is megsemmisült.
2015-ben a Budakeszi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére indult a rekonstrukció, melynek eredményeként 2020. augusztus 20-án adták át a feltámasztott Aranyvonatot, melyet idén ismét testközelből megtekinthetnek a kilátogatók.”

Majd elsétáltunk a Tv székházához, az előtte elterülő szép parkban megpihentünk, majd a Bazilika előtti forgatagba elvegyülve, élveztük az ünnepi hangulatot.
Visszakanyarodtunk az Országházhoz a Vörösmarty téren át, lementünk a Duna-korzóra is, ahol már nagy volt a készülődés az augusztus 20-i ünnepekre.

A 13 kilométeres sétánkat meg sem érezve, élményekben gazdagon tértünk haza.

Lazányi Jánosné
az Alapszervezet elnöke

Támogatóink: Hatvan város Önkormányzata, Hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet, Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan Tv, Zombori Kft, Hatvani Hírlap,
DALI, Nagy Endre Rendezvényterem, AVON, Nőegylet.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap Hatvanban

Ez vagyok, és ezt teszem a rák ellen: A cselekvés éve! A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat szeretettel meghívja a RÁKELLENES  VILÁGNAPI RENDEZVÉNYÉRE!  Időpont:  2019. február 15. péntek 14 óra Helyszín:  Grassalkovich Művelődés Ház Hatvan, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Covid alatt online Kreatív klubfoglalkozás Hatvanban

A Hatvani Segítő Szolgálat beszámolója Időpont: 2021. január A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálat online kreatív klubfoglalkozásra hívta tagjait, hogy január hónapban alkossanak valami szépet, fényképezzék le, küldjék el címünkre. Klubtagjaink nagy lelkesedéssel álltak Olvass tovább...

Alapszervezetek

“Egy nap a nőkért” Salgótarjánban

“Egy nap a nőkért” – Figyelemfelkeltés az emlőrák és méhnyakrák elleni harc jegyében Figyelemfelkeltő sétát és programot szervezett 2017. október 5-én a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az Olvass tovább...