A Debreceni Nagyerdőért Egyesület Petőfi Sándor költészetének jegyében irodalmi pikniket rendezett a debreceni Botanikus Kertben június 2-án, amelyen 9 liga tagunk vett részt.

Vranyecz Artúr színművész Petőfi verseket adott elő. Fellépett a Hajdúböszörményi Bocskai néptánc együttes. Iskolás gyerekek Petőfi verset szavaltak, egy kislány hegedű számot adott elő. Befejezésül Vranyecz Artúr Petőfi Sándor: Tisza című versét adta elő. A nagyszámú résztvevőket az Egyesület tagjai pogácsával, ásványvízzel kínálták meg.

Ezt követően botanikus kerti séta következett idegenvezetővel és egyes pontokon növényekkel kapcsolatos Petőfi verset adott elő egyik egyesületi tag. A séta a pálma illetve kaktuszházban fejeződött be, melyen 6 ligatagunk vett részt.

A Debreceni Alapszervezet beszámolója

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Adventi hangverseny Debrecenben

Szeretettel várunk mindenkit a hagyományos adventi hangversenyünkre 2015. december 9-én 15.30-tól a Szent József Gimnáziumba.

Borsodnádasdi Alapszervezet

Kirándulás Tokajba

Borsodnádasdi Alapszervezet Az idei kirándulásunkat 2019. június 29-re terveztük, amit már sokan vártak. Reggel 7 órakor indultunk Tokaj felé – egy Miskolci pihenőt beiktatva – így 11.30-ra Tokajba értünk. Ott már várt a városnéző kisvonat, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Fordíts az életeden!

Az Uránia moziban 2015. október 04-én a mellrák elleni küzdelem jegyében három szervezet: Az összefogás az egészségért a mellrák ellen, A RÁK ELLEN AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! társadalmi alapítvány és a Marcia Presky Egészségmegőrző Program Olvass tovább...