A Hatvani Alapszervezet beszámolója

Időpont: február 27.
Előadó: Hajdú Rebeka pszichológus

A művészetterápia egy olyan gyógyító eljárás, amelynek segítségével a tudatalattink mélyén szunnyadó dolgokat képesek vagyunk felszínre hozni, újra átélni, majd feldolgozni, és az ebből fakadó tapasztalatokat a mindennapjaink részévé tenni.

A művészetterápiának hagyományosan négy fajtáját különböztetjük meg, úgy mint zeneterápia, tánc- és mozgásterápia, (képző)művészeti terápia, valamint drámaterápia.

Egy másik csoportosítási módszer szerint, ha az alkalmazásukat vesszük alapul, akkor aktív és passzív művészetterápiás módszereket különböztethetünk meg egymástól. Azt minősítjük aktívnak, amely során maga a páciens is részt vesz a folyamatban, illetve művészeti tevékenységben, értsd: fest, rajzol, zenél, táncol.

A passzív módszerek közé azokat soroljuk, amely során az adott személy nem hoz létre semmiféle produktumot, csak befogadja azt, például meghallgat egy dalt, megnéz egy műalkotást, vagy akár egy tánc darabot. Természetesen önmagában az nem elegendő, hogy otthon meghallgatunk egy musicalt, minden esetben ugyanis terapeuta segítségével dolgozható fel az adott mű által keltett asszociáció vagy érzelem.

Akár aktív, akár passzív művészetterápiáról beszélünk, a lényeg mindkét esetben ugyanaz.

A hatvani alapszervezet mai programját nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők!

23 fő volt jelen

Lazányi Jánosné elnök

Támogatók:Hatvan Város Önkormányzata, Albert Schweitzer Kórház, Markovits Kálmán Uszoda és Strandfürdő, Hatvan Tv, Hatvani Hírlap, Zombori Kft.

    

                                                   

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Kihívás Napja Salgótarjánban

A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, majd rövid időn belül meghonosodott szerte a nagyvilágban, 1991-ben pedig Magyarországra is megérkezett. A Kihívás Napjának célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz. május 25-én mozgásba Olvass tovább...

Alapszervezetek

Újdonságok az egészségügyben : sci-fi vagy holnap valóság?

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete áprilisi klubrendezvényének felkért előadója dr. Kári Dániel, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet sebésze volt, aki az egészségügyben alkalmazott vagy a jövőben esetlegesen alkalmazandó legújabb tudományos és technikai fejlesztésekről Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyöngyösi Alapszervezet – augusztusi programokról beszámoló

Augusztus 11-én tagjaink egy része túrán vett részt. Útvonal: Galyatető, Turista centrum, Matróz- forrás, Rudolf-tanya. Nagy-lápfő, Bagoly-kő, Vörösmarty turistaház. Túrázás közben sem feledkeztek meg a tornáról. Eger város látogatásakor, meglátogattuk a Marcipán múzeumot, ahol gyönyörű, Olvass tovább...