„Gyöngyőrzők” 

Az „Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét” alkalmából a MRL Salgótarjáni Alapszervezete is meghívást kapott a NMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikumba egy délelőtti figyelemfelkeltő rendezvény megszervezésére.

A program a figyelemfelkeltő nap üzenetével indult, hogy senkinek sem volna szabad méhnyakrák miatt meghalni. Ezután szó volt a HPV-ről, a méhnyakrákról, a védőoltásról, a szűrési lehetőségekről és a férfiak HPV érintettségéről is, majd vetítésre került a dr. Kois Róberttel készült „HPV és méhnyakrák” című kisfilmA hallottak elsajátítását tudástotóval ellenőrizték és a legaktívabb tanulók kis ajándékokat kaptak.

A program alatt végig közös gyöngyfűzés zajlott, amelyen lelkesen vettek részt a tanulók közül jó néhányan.

A jól sikerült rendezvényen ötvenketten voltak jelen, akik a témával kapcsolatos felvilágosító szóróanyagot is kaptak.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Karácsonyi ünnepség Siófokon

A Siófoki Alapszervezet 2015- december 18-án tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét a Kálmán Imre Kulturális Központban. A terem zsúfolásig megtelt, ami nagy öröm számunkra. Csohánné dr. Kovács Anna köszöntötte a megjelenteket és a szeretet fontosságáról beszélt. Olvass tovább...

Alapszervezetek

II. Országos Gyalogló Mentornap

Időpont: 2019. november 15. Helyszín: Novotel Budapest City Országos Gyalogló Mentornap klubvezetők részér A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet OGYIK vezetőjeként meghívást kaptam a II. Országos Gyalogló Mentornapra. „A győztesek soha nem adják fel!” – Olvass tovább...

Alapszervezetek

Ezer Lámpás Éjszakája, Hatvan – 2019.

Több százan gyűltek össze péntek este az Ezer lámpás éjszakája programon 2019. május 24-én a főtéren, hogy megemlékezzenek az eltűnt és elcsellengett gyermekekről. A Polgármesteri Hivatal előtt a Dalvarázs kórus adott színes műsort, majd Horváth Olvass tovább...