Gyöngyfűzés 2023. január 16. 

Ebben az évben január 23 és 29 között 17. alkalommal kerül megrendezésre az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét, melyet Magyarországon tízedik alkalommal szervez meg a Mályvavirág Alapítvány. A kampány célja, hogy felhívja a nők figyelmét a méhnyakrák tüneteire, korai felismerésére, valamint nagy hangsúlyt fektetnek a méhnyakrák prevencióra is.

Az eseményhez alapszervezetünk is csatlakozott, idén is gyöngyöt fűztünk január 16-án, hétfőn. A gyöngy a HPV elleni küzdelem és megelőzés szimbóluma. A különböző méretű rózsaszín gyöngyökből gyönyörű karkötőket fűztünk, amit egy későbbi időpontban adunk át városunk egy-egy kiválasztott általános iskolája hetedik osztályos tanulóinak.

Nagy örömmel vettünk részt e szép feladatban, ami egyúttal jó alkalom volt arra is, hogy együtt legyünk és jót beszélgessünk!

Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ezer Lámpás Éjszakája, Hatvan – 2019.

Több százan gyűltek össze péntek este az Ezer lámpás éjszakája programon 2019. május 24-én a főtéren, hogy megemlékezzenek az eltűnt és elcsellengett gyermekekről. A Polgármesteri Hivatal előtt a Dalvarázs kórus adott színes műsort, majd Horváth Olvass tovább...

Alapszervezetek

Generációk közös sportos délelőttje a „Gézengúzokért”

Péntek délelőtt együtt sétáltunk a “Gézengúzokkal” a Dolinkába, ahol együtt volt a jó kedv, a tiszta levegő, a madárcsicsergés, a “tegyünk együtt egymásért” érzés. A Gézengúz Alapítvány „Sportos délelőttöt szervezett a Dolinka Pihenőparkban, ahol a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Daganatos Betegek Találkozója

Dr. Karosi Tamás Ph.D.H.Sc. c. egyetemi docens nyitotta meg 2018. június 6-án a Daganatos Betegek Találkozóját. Színes programmal – tudományos és kulturális műsorral köszöntöttük a gyógyult és gyógyulófélben lévő daganatos betegeket. Legyen minden nap ünnep! Olvass tovább...