Eresztvényben  a Látogatóközpontban 2022. december 14-én népes csapat találkozott a Senior Nordic walking Klub öt éves születésnapi rendezvényén.

„Öt éve hogy felvettem a kapcsolatot a Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetével és a Nyugdíjasok Nógrád megyei Egyesületével, egy szenior nordic klub alakítása miatt. Első alkalommal körülbelül húszan voltunk a Tó strand melletti területen és csak oktatás folyt. Később már egy-két kilométerre is elmerészkedtünk kipróbálni a bot adta könnyítési lehetőségeket. Mára ez a kis csapat közel száz főre bővült. Alkalmanként 35-40-en nordicozunk.  Ami nagyon remek, hogy mára 8-10 kilométert is tudnak tenni azok, akik 500 métert sem mentek előtte gyalog, pláne nem hóban, ködben. Életük részévé vált a mozgás, eljárnak túrázni, jógázni, úszni. Tesznek az egészségükért és mind ezt egy jó hangulatú közösségben.” mondta Félegyházi Évi a Senior Nordic Klub és egyben a Tarjáni Szabadidősport Egyesület vezetője

A köszöntő és a jövőbeli tervek ismertetése után előkerültek a finom sütemények, tea, forralt bor szaloncukor és természetesen a szülinapi torta, amelyet a Liga helyi szervezete finanszírozott. A csapatból többen kedvet kaptak egy kis erdei sétához is a csodálatos, szinte meseszerű hófehérbe öltözött erdő, a kristálytiszta levegő feledtette a hideget.

A testi és lelki egészség megőrzésében alapvető a kornak és állapotnak megfelelő rendszeres mozgás, minden korban, minden időben: ezt hirdeti a Magyar Rákellenes Liga karöltve a Tarjáni Szabadidősport Egyesülettel

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet önkéntes segítőinek köszöntése

2020-08-31 Helyszín: Hatvan, Doktay u.18c Időpont: 2020. augusztus 27. A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének és Segítő Szolgálatának közel húsz fős önkéntes segítői a mai napot együtt töltötték vidám beszélgetéssel, főzőcskézéssel. Csekélyke jutalmazás volt ez Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gödöllői Belvárosi Napok és Presszó szerda

Szeptember 4-e, a megalakulásunk óta mozgalmas napjaink voltak. A 25 fővel megalakult alapszervezet saját sátorral vett rész a Belvárosi napok 8-10 gödöllői rendezvényén. Mindhárom napon sokan megkeresték a sátrunkat, ahol írásos anyaggal, személyes beszélgetéssel és Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egészséges életmód idős korban

Miben tud segíteni a szakember, a család? Időpont: 2023. június 5. 14 óra Előadó: Szabóné K. Katalin, a Hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet szakápolója A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet mai programjában az idős emberek Olvass tovább...