Tagtársunk Kelemen Lászlóné az ország egyik legtapasztaltabb rehabilitációs szakkórházában a Parádfürdői Állami Kórházban gyógyul, így azonnal jött az ötlet, hogy hová is menjünk szerdán, 2022. október 26-án.

Busszal érkeztünk Parádfürdőre és egyenesen Icuhoz mentünk, aki nagyon megörült nekünk. Együtt sétáltunk kicsit, körbevezetett bennünket a kórház területén és elmondta, hogy milyen kezeléseket kapott.

Icunak jobbulást és mielőbbi hazatérést kívánva elbúcsúztunk és elindultunk az Ilona-völgy felé. Kis kitérővel pihenőt tartottunk a Mária kegyhelynél, majd a 100 éves vadgesztenye és hársfákból álló csodás fasor övezte úton ballagtunk a Sándorréti elágazóig, ahonnan az utunk az erdőben folytatódott egészen a Szent István csevicekútig.

Kulacsainkat megtöltöttük a kissé savanykás, érdekes ízű csevicével, majd visszafelé vettük az irányt Parádfürdőre. Nagyon szép napunk volt ezúton is.

Tóth Lászlóné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gyöngyösiek újévköszöntő túrája

Örökmozgó csapatunk január 5-én útra kelt, hogy az egyik legkedvesebb, legszebb kilátóhelyünkön a varázslatos Eremény-tetőn köszöntsük együtt az újévet. Az Eremény-tető a Mátra egyik legcsendesebb, de szinte a legnagyobb élményt nyújtó kis csodahelye, ahonnan gyönyörű Olvass tovább...

Alapszervezetek

Globeathon – összefogással a nőgyógyászati daganatok ellen

A MRL Siófoki alapszervezete 2015. szept. 8-án 15 órakor csatlakozott az akcióhoz. A siófoki Krúdy Gyula Idegenforgalmi-  és Vendéglátó Ipari  Szakközépiskola tanulói vállalták a feladatot, a séta előtt meghallgatták a hozzánk eljuttatott felhívást. Kb. 20-25 Olvass tovább...