Tizennegyedik alkalommal rendezett figyelemfelkeltő sétát a mellrák elleni küzdelem jegyében a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya 2022. október 04-én a nógrádi megyeszékhelyen.

A program „rózsaszín sétával” indult több, mint száz fő részvételével a Fő térig, ahol a megyei tisztifőorvos, a Liga elnöke és a helyi alapszervezet elnöke mondta el figyelemfelkeltő gondolatait. Elhangzott a nap üzenete:”Vigyázz magadra, figyelj magadra, adj esélyt magadnak egy hosszabb, teljesebb élethez szűrővizsgálaton való részvétellel!” Ezután hagyományos módon a Fő tér virágágyásaiban elhelyezték a virágokat, amelyekkel a sétát megtették.

A rendezvény második részére a József Attila Művelődési Központban került sor. Az üvegcsarnokban rendezett program Kovács-Benko Fruzsina Borbála dalcsokrával kezdődött, majd Dániel Zoltán alpolgármester köszöntője következett.

Az esemény egyik fő eleme a kerekasztal-beszélgetés volt. A kérdező fél szerepét Katkó Orsolya, a NMK Népegészségügyi Főosztályának osztályvezetője töltötte be, beszélgetőpartnere két emlőrák érintett volt. Tarjáni Melinda és Kónyáné Ferencz Tünde mesélt például arról, hogy miként fedezték fel az elváltozást, hogyan szembesültek a diagnózissal, de emellett a betegút állomásain átélt tapasztalatok sorát is érintették.

Ezt követően kihirdették a Figyelj magadra! országos fotópályázat eredményeit, majd megnyitották a díjnyertes alkotásokat bemutató tárlatot a művelődési központban.

https://www.facebook.com/watch/?v=669423617877329

A dílkiosztás után a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakgimnáziuma és Szakközépiskola több mint ötven tanulójával flashmobot tartott a Fő téren.

Kötetlen beszélgetéssel, vendéglátással zárult a program.

A nool.hu cikke itt olvasható!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Tavaszi megújulás Hatvanban

„ A belső szépség az, ami lehetővé teszi, hogy szeresd magad, de a külső is fontos!” Vezető: Bődi Rita szépségtanácsadó Időpont: 2016. április 4. hétfő, 14 óra Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi B.u.16. A hosszú Olvass tovább...

Alapszervezetek

A jóga pozitív hatásai a testre és az elmére

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete szeptember 12-én, kedden tartotta szokásos havi összejövetelét. A nagy meleg ellenére is elég sokan eljöttek és kíváncsiak voltak a jógával kapcsolatos programra. Dr. Dósáné dr. Fekete Márta megyei tisztiorvos, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Fontos a tudatosság!

A mai napon a Magyar Rákellenes Liga Kerekharaszti Alapszervezete a Herédi Általános Iskola 6.osztályosait látogatta meg osztályfőnöki órán. A körzeti védőnővel közösen a HPV elleni védőoltásról beszélgettünk a gyerekekkel. Ezután közösen gyöngyöt fűztünk. Köszönöm Nagyné Olvass tovább...