A Gyöngyösi Alapszervezet Örökmozgó csapata a Pálosvörösmart – Mária Park – Pálos tanösvény – Mátrafüred útvonalat járta be és gyűjtötte kilométereit szeptember 21-én. Ezúttal is egy könnyebb túrát terveztünk be, nem nagy szintkülönbséggel.

Ragyogó napsütésben indultunk el kora délelőtt Gyöngyösről Pálosvörösmartra a Volán menetrendszerinti járatával. Először a Mária zarándokút egyik állomásához a Mária Parkhoz érkeztünk, melyet 2015-ben adtak át és szenteltek meg. A csodálatos kis park remek pihenője a helyieknek és a zarándokoknak egyaránt.

Következő állomásunk a Pálos tanösvény, mely Pálosvörösmart Fő utcája mögött a falu egyik végétől a másikig halad és a Pálos Rendnek állít emléket. A hangulatos útvonal csörgedező patak mentén vezet végig a Sár-hegy lábánál nyársaló hellyel, játszótérrel, mezítlábas ösvénnyel és meditációs ponttal kiegészítve valamint a pálos szerzetesek életébe is betekinthetünk a kihelyezett táblák segítségével. Itt mi is megpihentünk és elfogyasztottuk az otthonról hozott finomságokat.

A Pálos tanösvényt elhagyva kicsit meredekebb úton kapaszkodtunk fel a Benehátra, ahol verőfényes napsütésben haladtunk végig egészen Mátrafüredig, közben pedig, szokásunkhoz híven, gyűjtögettünk különféle gyógynövényeket, gombát, bogyókat.

Most is, mint mindig, elmondhatjuk, hogy csodás napunk volt.

Tóth Lászlóné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egynapos sebészeti eljárások – Betegakadémia Miskolcon

Téma: Egynapos sebészeti eljárások a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban Előadók: Dr. Szalmás Attila, a Multidiszciplináris Sebészeti Centrum osztályvezető főorvosa és Dr. Shittu Gafa, a Multidiszciplináris Sebészeti Centrum főorvosa A Covid-19 pandémia és Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyűjtjük a kilométereket Gyöngyösön is!

Két tagunk, Éliás Lászlóné és Bársony Józsefné tejesítése ezidáig 32 km túra, 37 km síelés.

Alapszervezetek

Stresszoldó csoportfoglalkozás Hatvanban

Időpont: 2022. október 17. Vezeti: Kiss Anett pszichológus A kezdő körben mindenki egy színnel jelképezte az aktuális érzelmi állapotát. Majd ennek magyarázata következett, ezzel felszínre kerültek az aktuális élethelyzeti nehézségek, megoldandó problémák. A foglalkozás progesszív Olvass tovább...