Hosszú kényszerszünet után végre mód nyílt a szabadban mozgással tenni az egészségünkért és egyúttal tájékozódni egészségi állapotunkról.

Kellemes környezeti és hőmérsékleti körülmények között került lebonyolításra a Salgótarjáni Sportcentrumban az első Családi Sportnap, melyen a megjelent közel kétszáz fő válogathatott a mozgásformákból a szenior tornától a zumbáig. A helyesen megválasztott és rendszeresen végzett mozgásnak óriási szerepe van nem csak a prevenció, hanem a rehabilitáció szempontjából is.

A rendezvényen meghívott partnerként most is, mint oly sok alkalommal, jelen volt a MRL Salgótarjáni Alapszervezetének önkéntes csapata és a délelőtt folyamán tanácsadással, lakossági felvilágosító beszélgetésekkel egybekötött szűrővizsgálatokat végzett. Volt vérnyomásmérés, BMI meghatározás, 2-es típusú diabetes kockázati felmérés, vércukor, koleszterinszint mérés, szájüregi szűrés, anyajegyszűrés, PSA teszt. A szűrővizsgálatokon száz fő jelent meg.. 

Szájüregi szűrésen 35 fő vett részt, anyajegyszűrésen a 40 vizsgált személyből hat főt szakorvosi ellátásra továbbküldtünk, a 25 PSA tesztből a kettő volt pozitív, akiknek javasoltuk az urológiai szakrendelésen való megjelenést.

Sajnos a megjelentek között alacsony volt a férfiak aránya, viszont pozitívum, hogy sok volt az érdeklődő fiatal.

Egyúttal ez a nap volt a nyitánya Salgótarjánban az „Örökmozgók Hetének”, mivel önkénteseink és tagjaink is bekapcsolódtak a sportprogramba is.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Pszichológus támogatásának fontossága az onkológiai ellátás, kezelések során

Előadó: Kiss Anett pszichológus Időpont: 2024. június 3. hétfő 14 óra Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi B.út.16. Nővérszálló 1. em. Miben tud segíteni a pszichológus ezen megterhelő időszak során, illetve milyen tünetek fennállásakor fontos szakember Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egészségnap – Ostoroson

május 11-én az Ostorosi Önkormányzat által szervezett Egészségnapon, több mint száz résztvevő egy nagyon jól sikerült program résztvevője lehetett. Az egészségmegőrzés érdekében különféle szűrések, tanácsadások, gyerekeknek kézműves foglalkozás, torna, hagyományőrző tánc, véradás, gazdagította az Egészségnap Olvass tovább...