A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet Egészségért klubfoglalkozás sorozatának 2021. február 15-i témája a higiénia volt.

Az előadó, Lukács Józsefné, diplomás ápoló vetítettképes előadásában beszélt a szó eredetéről, fogalmáról, területeiről.

A téma fontossága most a pandémia idején különösen felértékelődött: beszélnünk kell róla, alapjait el kell sajátítanunk, hogy védekezni tudjunk.

Megismerkedhettünk először a személyi higiéné testünkre vonatkozó részleteivel: bőr-haj-köröm-fogápolás-kézmosás lépéseivel, a helyes szájmaszk viseléssel, a távolságtartás betartandó szabályával.

Az előadó ismertette a mentálhigiéné alapjait is, a kiegyensúlyozottság elérésének útjait. Hangsúlyozta az „én idő” fontosságát, a stresszkezelő technikák gyakorlati jelentőségét és ötleteket adott a korlátozások idején alkalmazható lelki egyensúlyt biztosító tevékenységekhez  .

Előadása végén ismertette a kérdések felvetésének lehetséges a módjait.

A program a Palóc Hálózati Szövetség „Prevencióval és az egészségkultúra fejlesztésével a salgótarjániak egészségéért” pályázati projekt részeként valósult meg a MRL Salgótarjáni Alapszervezet szakmai megvalósításával.

Kapcsolódó bejegyzések

Betegjog

XV. Betegjogi konferencia és alapszervezeti vezetők továbbképzése

A GDPR körül forgott a XV. Betegjogi konferencia és az Alapszervezeti vezetők továbbképzése 2018. november 22-én. 69 fő volt jelen. Előadások: Dr. Ferenczi Mónika – Az egészségügyi adatok kezelése Kerékné Nagy Erzsébet – Ki is Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egészség roadshow

A MRL Salgótarjáni Alapszervezete meghívást kapott a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézményébe 2024. június 26-ra egy interaktív prevenciós délelőtt megtartására. A program a MRL országos civil szervezet és annak helyi közösségének bemutatásával, az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Megalakult a Sárszentágotai Alapszervezet

2016. február 12-én megalakult a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezet. Szeretettel köszöntjük új tagjainkat!