Az ikon az isteni kegyelem jelenlétének helye. Találkozási pont az isteni és az emberi, az égi és a földi világ határán. Az ikonfestő feladata Isten „kezeként” közvetíteni az Örömhírt. Ez nem önmegvalósító alkotás, a festő teológiai igazságokat jelenít meg szigorú szabályok alapján, amelyekhez nem tehet hozzá és nem vehet el kedve szerint. A festés megkezdése előtti imában az ikonfestő azt kéri, hogy Isten „tartsa és irányítsa kezét” munka közben. Ezt az együttműködést kiterjesztheti hétköznapi életére is. Az ikonok témájuk, teológiai tartalmuk, festési technikájuk és sajátos ábrázolásmódjuk révén új szemléletet, új utat mutatnak. Az ikonfestés segítségére lehet komoly betegségben, nehéz helyzetben lévő embereknek.
A daganatos betegséget átélt emberek közel kerülnek a halál gondolatához, szembe kell nézniük vele a vizsgálatok, a műtétek, kezelések stb. során. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben bizonyos értelemben szintén két világ határán állnak.
A csoportvezető gondolataiból egy idézet:
“De megfigyeltem, hogy festés közben, amikor az ember egy Krisztus arcot, vagy egy gyengéd Szűzanya arcot fest, akkor az ecset finom mozdulatai alatt az érzelmek, az indulatok is megszelídülnek és a bosszankodás, a haragos gondolat imádsággá változik.”