MRL Tabi Alapszervezet

Tabon 2019.10.04-én rendeztük a mellrák elleni figyelemfelkeltő sétát, mely ismét a tabi Uszodától indult, majd az Evangélikus Gyülekezeti Házban folytatódott kötetlen beszélgetés formájában.

Rendezvényünket megtisztelte Winkler Violetta, aki megnyitotta az eseményt és beszélt a mellrák elleni küzdelem fontosságáról, a fővárosi rendezvényről és a MRL tevékenységéről.

Ismét velünk volt Dulcz Zoltán alpolgármester úr és felsége, akik rendszeresen részt vesznek az alapszervezet programjain.

Meghívott előadónk volt dr. Szabóné dr. Fekete Beáta, aki beszámolt a mellrák elleni küzdelemről és tapasztalatairól a háziorvosi munkában, a betegutakról ill. tájékoztatást adott arról, hogy 2020-tól Tabon is elérhető lesz a mammográfiás vizsgálat, előreláthatóan diagnosztikus céllal, de elképzelhető, hogy később a népegészségügyi célú szűrővizsgálat is helyben lesz.

Beszámolót tartottam a „Mellünk Egészségéért” program /továbbképzés pécsi rendezvényéről.

Az egészségesebb táplálkozásra való figyelem felhívás céljából Perger-Wenszky Lilla kistermelő saját termesztésű és készítésű szezonális finomságait kóstolhattuk meg.

Így is lehet készíteni…

A rendezvényen részt vett 36 fő.

  1. novemberben ismét meghirdettük a „Legyél te is Movember” c. programot, melyhez 23 fő csatlakozott. A bajusz növesztésen kívül kértük, hogy menjenek el urológiára/ PSA szűrésre és ösztönözzék erre férfi társaikat. Lelkesedésüket sörrel jutalmaztuk.

A szervezésben, lebonyolításban az alapszervezeti tagokon kívül segítségünkre van a Koppány-Völgye Egészségfejlesztő Központ, EFI, Tunel Kft., Tabi Evangélikus Egyház, Uszoda, Zichy Mihály Művelődési Központ, HÍR-MIX, ProMaternitas Kft.

Nyiriné Matyék Beatrix
MRL Tabi alapszervezeti vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

“Mellrák után is van élet – Együtt könnyebb”- beszélgetések a Magyarok Vására rendezvényen Egerben

Május 8.-án a  Magyarok Vására egri rendezvényére meghívást kapott az Egri Alapszervezet egy kerekasztal  beszélgetésre, amelyen szó volt a mellrákról, kezeléséről és az önvizsgálat fontosságáról.  Beszélgető partnerek voltak: az Egri Alapszervezet képviseletében Bak Imréné és Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani Naplemente Nyugdíjas Klub ünnepsége

A Hatvani Alapszervezet beszámolója Mindenki születés és névnapi köszöntése A Hatvani Naplemente Nyugdíjas klub, mindenki születés-, és névnapját önnepelte 2021. szeptember 6-án a Korona étteremben! A Naplemente Nyugdíjas Klub – az új elnök, Dudás István Olvass tovább...