A Gödöllői Civil oldal cikke:

Szűréssel a mosolyokért – Rákszűrést támogathatnak a TESCO vásárlói

A TESCO „Ön választ, mi segítünk” pályázatán a Magyar Rákellenes Liga gödöllői alapszervezetének pályázatát választották be a második, szavazatgyűjtő fordulóba.

Vajek Andrea, a MRL gödöllői alapszervezetének – “Add tovább a mosolyodat” közösségének vezetője elmondta, a szervezet egy olyan

szűrőprogrammal pályázott, aminek  keretében különböző ingyenes szűréseket végeznének gödöllői lakosok számára.

VA: Alapszervezetünk nagy hangsúlyt fordít amegelőzésre. Ezért választottuk fő témánknak a daganatos betegségek szűrővizsgálatát. Projektünk során kiemelkedően az alábbi szűrésekkel kívánunk foglalkozni: prostataszűrés, szájüregi szűrés , bőr- és melanomaszűrés. Projektünk során szeretnénk a lakosság figyelmét felhívni a szűrővizsgálatok és ezzel kapcsolatban a megelőzés és a korai felismerés fontosságára. A betegség korai felismerése jelentősen segíti a teljes gyógyulás folyamatát.

A szavazás 2019. június 17. és július 14. között zajlik a Tesco áruházakban. 

Körzetenként három program közül választhatnak a vásárlók, hogy a pénztárnál kapott zsetonjaikkal, melyiket támogatják. Az egyes körzetek pályázói csak egymással versengenek. A szavazatok számától függ, hogy melyik program kapja a 100 000, a 200 000 és a 400 000 forintos támogatást.

Keressétek a szavazóládát a gödöllői TESCO áruházban!

Pályázatukban hirdetik és kérik a vásárlókat:

Miért szavazz ránk?

Mert INGYENES a szűrővizsgálat. Mert FONTOS az EGÉSZSÉGED.

Mert FONTOS vagy a CSALÁDODNAK.

Mert FONTOS a MOSOLYOD!

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat – februári program

A Segítő Szolgálat programja (Hatvan, Balassi B.u.16. Nővérszálló 1. em.) Stresszoldó csoportfoglalkozás 1/2: Időpont: 2018. február  5. hétfő 14 óra Vezeti: Kiss Anett pszichológus, Hatvani Kórház Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi Bálint u. 16. Nővérszálló 1. em. Rákellenes Olvass tovább...

Alapszervezetek

„Baráti vetélkedő” Hatvanban – Ez vagyok, és ezt teszem a rák ellen: A cselekvés éve

Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét kapcsán vetélkedőt szervezett 2019. január 24-én az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola 6. osztályos tanulói részére. Célunk: A tanulók figyelemfelhívása. Kiemelt feladatunk a tanulók egészségtudatos magatartásának fejlesztése Olvass tovább...

Alapszervezetek

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei az Esély Napon

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei 2021. szeptember 11-én részt vettek a civil szervezetek összefogásával megrendezett Városi Esély Napon. Szervezetünk egyrészt ESÉLYT kapott a bemutatkozáshoz, másrészt szakképzett önkénteseink vérnyomás, vércukor, koleszterint mérést, PSA tesztet, Olvass tovább...