Egerszalóki séta

Április 18-án az Egri Alapszervezet tagjaival hosszú sétát tettünk Egerszalókon jó időben, jó levegőn. Kivételesen nem a gyógyfürdőt látogattuk meg, hanem a skanzenné átalakított Egerszalóki Barlanglakásokat. A Sáfrány utca végén található lakások a 17-18. században épültek és még a 20. században is lakták. Egy – egy épületben a rég múlt idő bútorait, szerszámait láthattuk és egy 3D mozival igazi időutazáson is részt vehettünk.

Az Egri Törvényszék meglátogatása

Április 20-án a felújított egri Törvényszék épületét tekintették meg a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezet tagjai több érdeklődővel együtt. A szervezett sétán megcsodálhattuk a 110 éves épület felújított tárgyalótermeit és az épület  belső kialakítását. Magyarországon 185 bírósági épület található, de az egri az első, amelyben befejeződött a teljes körű rekonstrukció.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Tesco pályázat I. helyezettje a Gyöngyösi Alapszervezet

Nyeremény átadás A Tesco pályázatot hirdetett  civil szervezetek számára amelyet három civil szervezet nyert el Heves vármegyében. Az egyik a MRL Gyöngyösi Alapszervezet volt. Megnyertük az első helyezettnek kiírt összeget, 400 000 Ft-ot, melyet a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat januári programja

A Segítő Szolgálat programja (Hatvan, Balassi Bálint u.16. Nővérszálló 1. em.) Stresszoldó  csoportfoglalkozás 1/1: Időpont: 2018. január 8. hétfő 14 óra  Vezeti: Kiss Anett pszichológus, Hatvani Kórház Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi B.u.16.  Nővérszálló 1. em. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Méhnyakrák elleni megmozdulás

A Hegyvidék Alapszervezet tagjai gyöngyöt fűztek a méhnyakrák elleni küzdelem szimbólumaként. Az elkészült karkötőket a nőgyógyászati betegeknek adják át.