A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet által szervezett adventi jótékonysági hangversenyre immár 18. alkalommal gyülekeztek december 13-án a résztvevők. A koncerten a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar magánének tanszék hallgatói léptek fel dr. Mohos Nagy Éva vezetésével.

A Szent József Gimnázium díszterme adott most is helyet a hangversenynek.

Az időjárás kegyes volt, egész éjjel és délelőtt esett az eső, de délutánra elállt.

Több mint 100-an várták az ünnepi díszbe öltözött teremben a hangverseny kezdetét.

Dr. Furka Andrea, a debreceni alapszervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek ismét a hangversenyre. Bejelentette, hogy a hangverseny után kerül sor a rajzpályázat eredményhirdetésére és azt követően minden résztvevőt várnak a fogadásra. Ezután átadta a szót dr. Mohos Nagy Éva tanszékvezetőnek, aki elmondta, hogy minden évben örömmel jön Ő és hallgatói a Rákellenes Liga hangversenyére. Már szinte családtagnak érzik magukat.

Az est folyamán virágénekek, Schubert, Offenbach, Martini, Mozart művekből hangzottak el részletek.

Ezután Mozart Varázsfuvola című operájából négy részletet adtak elő a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék hallgatói.

Műsorukat hatalmas vastaps fogadta.

Ugyancsak nagy tapsot kaptak azok az énekesek, akik Verdi: A végzet hatalma című operájából adtak elő egy részletet.

Befejezésül most is Wolf Péter: Ave Maria című művét gyertyafény mellett adták elő az est szereplői. (Varga Julia, Grega Csaba, Erndt Shallerbec Vivien, Sándor Eszter, Andrássy György, Bozy Benjámin, Peták Dóra, Orosz Miklós. Zongorán kísért: Boda Balázs)

Dr. Furka Andrea megköszönte a csodálatos estet az énekeseknek és dr. Mohos Nagy Évának, s kis ajándékot adott át a résztvevőknek.

Ezt követően került sor az „Élj egészségesen” rajzpályázat eredményhirdetésére.

Díjazásban részesültek:

  • A Dr. Kettesy Aladár Látássérültek Iskolájának tanulói (Mohácsi Petra, Kiss Natalia Színtia, Deák Barbara),
  • A Vénkerti Általánnos Iskola tanulói (Rinyu Anna, Kiss Sára, Balogh Dorka),
  • A Bárzci Gusztáv Egységes Gyógypedagóiai Intézmény tanulói.  (Bökönyi Ágota, Fidir Antony Tas, Szakály Bence, Nagy Szabolcs,  Veres Zolika 6. o., Szabó Norbert, Szakács Viktória), akik szép díjakat kaptak.

Ezután Dr. Furka Andrea az önkéntesek munkáját köszönte meg.

Azt est befejezéseként a résztvevők adventi hangulatú fogadáson vettek részt. Baráti beszélgetés mellett elfogyasztották a finom szendvicset, mézest (amit a Főzőklub tagjai készítettek) és a forralt bort vagy forró csokit.

Mindenki egy csodálatos este után feltöltődve tért haza, áldott ünnepeket kívánva egymásnak.

Kozempel Zsuzsa
MRL Debreceni Alapszervezet

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Bajmócon jártunk

Az egész Felvidék legnépszerűbb és leglátványosabb várkastélya az ősparkkal övezett domb tetején álló festői, romantikus stílusú bajmóci kastély meglátogatása volt a MRL Salgótarjáni Alapszervezet autóbusszal kiránduló tagjainak úti célja. Az időjárás ideális volt, a nap Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szájüregi szűrés Gyöngyösön

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója A szűrés időpontja: június 27-28. Alapszervezetünk tagjainak szájüregi szűrést szerveztünk, melyet két napon keresztül (június 27-én délelőtt, 28-án délután) vehettek igénybe. Tóth Lászlóné MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Alapszervezetek

PRO NATURA NAP

A Hatvani Alapszervezet beszámolója Alapszervezetünk néhány tagja, a Hatvani Városvédő egyesület, a Pro Natura Mozgalommal közösen a környezetvédelmi világnap alkalmából fákat ültettünk a Kosztolányi utcában. Közel 50 fa elültetésére került sor. Lazányi Jánosné a Hatvani Olvass tovább...