Megelőzés-rendszeres szűrés

Tudtátok, hogy fontosak vagytok nekünk nőknek! Szeretnénk ha sokáig mellettünk – velünk lennétek! Összefogtunk e cél érdekében, hogy felhívjuk a figyelmeteket a megelőzés és szűrés fontosságára. Ti is járjatok évente szűrésekre (tüdő, szájüregi, bőr…), ti is végezzetek havonta önvizsgálatot, táplálkozzatok egészségesen és mozogjatok!

A prosztatarák rosszindulatú betegség, sokáig nem okoz semmilyen tünetet. Fontos, hogy a férfiak 45-50 éves kor felett minden évben legalább egyszer akkor is ellátogassanak az urológushoz, ha nincs semmilyen panasz. Elsődleges feladat a megelőzés!

Itt az alkalom mindenkinek, nőknek és férfiaknak, hogy beírjátok a 2018. évi naptáratokba az évi alkalmas szűrővizsgálatot !

Ne felejtsétek el, a rosszindulatú betegségek egy része megelőzhető, és nagy része meggyógyítható!

(A képek lakossági fórumon, katasztrófavédelmen, Szentpáli szakiskolában készültek november hónapban: előadás, szűrés, gyógytorna)

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Siófoki rózsaszín séta

Október 27-én tartottuk rövidre sikeredett mellrák elleni sétánkat, mivel a hirtelen leszakadó eső elől vasútállomásra menekültünk! Nem baj, az ott tartozkodó fiatal hölgyek figyelmét felhívtuk a rendszeres önvizsgálat preventív szerepére, és emlékeztetőül megajándékoztuk őket egy Olvass tovább...

Alapszervezetek

Az Egri Alapszervezet közgyűlése

Az Egri Alapszervezet 2024. március 12-én éves Közgyűlését tartotta Egerben, a Civil Közösségek Házában. A szép számmal megjelent (57 fő) tagság elfogadta az Alapszervezet elnökének, Fürné Mosoni Anitának a 2023-as év program és pénzügyi beszámolóját, Olvass tovább...