A Szivárvány Kikötő Egyesület és a Magyar Rákellenes Liga közös szervezésében működik a tanfolyam.

Alkotni, kifejezni önmagunkat – alapvető emberi szükségletünk egyike. Mindannyian képesek vagyunk rá! Selyemre festeni semmihez nem fogható alkotó módszer: a selymen szétfut a festék, keverednek a gyönyörű színek, ennek látványa magával ragadó, örömteli élmény, amely szinte beszippant, kikapcsol és feltölt. Előképzettség nem szükséges, a gyönyörű anyagok, színek játéka önmagában is szépséges, szakértő segítséggel rögtön készíthetnek képeket, kendőket, mandalákat, apránként tanulva a különleges festési módszereket. Ebben a folyamatban a résztvevők feltöltődhetnek életerővel, kikapcsolódhatnak, önbizalmuk, hitük, önmagukkal való kapcsolatuk javulhat, erősödhet. Festéssel a gyógyulásért!

Helyszín: Budapest 1132 Visegrádi u. 6. Mandala Alkotóház

Időpont: kéthetente pénteken 16-20-ig

 

Kapcsolódó bejegyzések

COVID-19

2021. áprilisi programajánló

Vigyázzunk egymásra és magunkra! Tartsuk be a járványügyi előírásokat! Viseljünk maszkot és tartsunk megfelelő távolságot! Ne felejtkezzünk el a fertőtlenítésről sem! A Járványügyi szigorítások pontjainak megfelelően semmilyen kül- és beltéri programot nem szervezünk. Csak az online Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Rákellenes Világnap Hatvanban

„Tudj többet a rákról,tegyél többet ellene!” Társadalmi és egyéni felelősség A Magyar Rákellenes Liga már több mint 25 éve vesz részt a magyarországi rákellenes küzdelemben, közhasznú szervezetként újra meg újra fel kívánja hívni a figyelmet a Olvass tovább...

Alapszervezetek

FŐ AZ EGÉSZSÉG

Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat A Fő az egészség! programunk újra sikeres volt és sok meglepetést tartogatott nekünk. Nem csak azért, mert új recepteket és módszereket ismerhettünk meg, különleges gombócot és édességként lepcsánkát készítettünk édes Olvass tovább...