A Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálata és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály „HIV/AIDS és más nemi úton terjedő betegségek” címmel internetes vetélkedőt hirdetett 14-18 éves tanulók számára. A vetélkedő 2017. március 10-én zárult.

A témához, illetve a vetélkedőhöz kapcsolódva szakemberek HIV/AIDS és más nemi úton terjedő betegségekről szóló előadásokat tartottak az oktatási-nevelési intézményekben.

A vetélkedő témája a HIV/AIDS, illetve a nemi úton terjedő betegségek terjedése, kialakulása, jellemzői, a megelőzés, a korai felismerés és a kezelés lehetőségei. 4 fős csapatok jelentkezését vártuk.

Az első forduló feladatait a jelentkezési lap beérkezését követően küldtük meg a csapatoknak.

A második forduló feladataként egy, a kortársaknak szóló PowerPointos előadást kellett elkészíteni a csapatoknak, melynek beküldési határideje 2017. január 31. napja volt. Az prezentációknak röviden tartalmazniuk kellett az AIDS kialakulásának történetét; hazai és nemzetközi adatokat; a HIV vírus és a fertőzés terjedési módjait; az AIDS betegség kialakulását, tüneteit, lefolyását; kockázati (rizikó) csoportokat; a megelőzés lehetőségeit; és a szűrővizsgálatokat.

A vetélkedőre jelentkező 15 csapatból 14 sikeresen teljesítette mindkét fordulót.

A program zárásaként ünnepélyes keretek között jutalmaztuk meg a résztvevőket.

  1. helyezett: a Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium csapata
  2. helyezett: a MSZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakiskola csapata
  3. helyezett: az Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Különdíj: a MSZC Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma csapata

Virág Judit

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Kalandra fel! Sporttal az egészséges életért

Második alkalommal szervezte meg 2019. október 1-jén a MRL Alapszervezete és Segítő Szolgálata a Kihívás Napját a Lillafüredi Sport és Kalandparkban a Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziumával. A középiskolások kötélpályán haladtak Olvass tovább...

Alapszervezetek

Könyvbemutató a Stresszoldó Klubban

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet februári Stresszoldó Klubjának vendége  Sári Edina a „pauza” trilógia írónője és Szendi Horváth Éva újságírónő volt. Az írónő szavait idézve: „Remek hangulatú, közvetlen találkozón, nagyszerű hallgatóság és kérdezőség előtt beszélgetett velem Olvass tovább...

Alapszervezetek

Palóc roham – vénaszkennerért

A Salgótarjáni Alapszervezet beszámolója Akadályfutással gyűjtöttek a sportolók vénaszkennerre a tarjáni Tóstrandon  A Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület Palóc Roham Extrém Akadály­futó Szakosztálya jótékonysági célú versenyt szervezett 2022. 09.10-én, szombaton a salgótarjáni Tóstrandon és környékén. A sportolók Olvass tovább...