Az ÁNTSZ – mint szűrésre jogosult állami intézmény – szervezésében, a Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezetének közreműködésével prosztataszűrést végzett a siófoki lakhellyel rendelkező, illetve itt munkahellyel rendelkező férfiak körében.

A prosztatarák a férfiak körében igen előkelő helyet foglal el a statisztikákban, ezért tartjuk fontosnak, hogy a siófoki szűrésre jogosultak eljöjjenek, mert ez a daganattípus sem fáj, semmi jelét nem adja annak, ha baj van, viszont előrehaladott állapotában már nehezen vagy egyáltalán nem gyógyítható. A betegség megelőzhető pl. a Prostayol nevű készítménnyel, ami nem gyógyszer, vagy a Prostamol uno nevű gyógyszerrel, de van több más készítmény is.

A prosztata állapotának vizsgálatához a vérből a PSA /Prosztata Specifikus Antigén/ meghatározása történik. Egyúttal a húgyúti rendszer általános vizsgálatához vizeletminta leadására is volt lehetőség.

A szűrésre telefonos előregisztrációt követően 2017. március 29-én és 31-én került sor az SZTK épületében.

A szűrésre   145 fő  – 45-65 év közöttiek –  érkezett, ami több, mint az első, a 2015-ben végzett hasonló szűrésre jelentkezett létszám.  A  regisztrációt követően a fent leírtaknak megfelelően történt a vérvétel és a vizelet minta leadása. Örülünk, hogy az utóbbi lehetőséggel mindenki élt.

A kérdőív statisztikai feldolgozása során kapott eredményt a PSA és a vizelet általános vizsgálati eredménnyel együtt szakorvos, ezúttal is Dr. Gyányi László, a Kórház főorvosa értékeli ki, amit hálásan köszönünk neki.  Az eredményekről és az esetleges további teendőkről a Népegészségügyi Osztály levélben küld értesítést mindenkinek, aki a szűrésen megjelent.

Köszönetünket fejezzük ki továbbá Siófok város Önkormányzatának a teljes anyagi támogatásért /2015-ben a költségek egy részét a Liga állta ugyanis/, a Kórház Laboratóriumának a műszeres vizsgálatok elvégzéséért, a Háziorvosi Szolgálatnak, valamint a Siófok Kórház-Rendelőintézetnek a helyszín biztosításáért.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rákellenes Világséta Nagyatádon

Forrás: atádhír – Simon Tamás cikke A nagyatádiak is csatlakoztak a Rákellenes Világsétához Tavaly év elején a mínusz tíz fokban heten, most vasárnap pedig már huszonegyen vettek részt Nagyatádon a Rákellenes Világsétán. Az alapszervezet elnöke Olvass tovább...

Alapszervezetek

XVII. Völgységi Könyvfesztivál a Bonyhád Perczel kertben

2017.június 17.-én a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet is részt vett a Bonyhád Perczel kertben megtartott XVII. Völgységi könyvfesztiválon. Alapszervezetünk csatlakozott a TMKH Népegészségügyi Főosztály és a bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda programjához. Szemléltető tábláinkat a TMKH Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Tavasztól – nyárig: a Borsodnádasdi Alapszervezet beszámolója

Kirándulás májusban május 27-ére kaptunk időpontot a Parlament látogatására, ahová polgármesterünk, Kormos Krisztián, valamint Riz Gábor országgyűlési képviselő segítségével kedvezményesen jutottunk be. Reggel 8 órakor indultunk Borsodnádasdról két busszal, olyan nagy volt az érdeklődés. Budapesten Olvass tovább...