A februári Bozsó Éva vezette Gégeklub foglalkozásunkon az aktuális téma az Önismeret volt.

A beszélgetéshez az alapot „ Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben” verse adta.

Megállapításra került, hogy minden ember a saját sorsának kovácsa. A gondolatainkkal bevonzzuk és megteremtjük az életkörülményeinket, és ahogyan mi is változunk, úgy változnak meg a körülmények is. Amíg nem tanuljuk meg a különböző leckéket, addig folyton-folyvást ugyanazt kapjuk, legfeljebb más csomagolásban.

Az önismeret fontos része, hogy felismerjük azokat a szokássá vált, magatartásmintáinkat, rögzült viselkedési mechanizmusainkat, amelyek nem szolgálnak minket. Ehhez időre van szükségünk. Először a baj megtörténte után vesszük észre, hogy ismét beleestünk ugyanabba a hibába. A következőnél már menet közben ismerjük fel, végül tudatosan megelőzzük. Személyiségünk fejlesztéséhez tudatos odafigyelésre, elfogadásra, türelemre van szükségünk. Ehhez kell egy kis nyitottság, merni kell új utakat kipróbálni.

Portia Nelson
Önéletrajz öt rövid fejezetben

I.
Sétálok az utcán
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem.
Elvesztem… Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem… ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van.
Tudom, hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kijövök.

IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.

V.
Egy másik utcán sétálok végig.

Kapcsolódó bejegyzések

1%

„MÁSODIK CSALÁDOM A LIGA” – Beszélgetés Czinke Krisztinával, a Magyar Rákellenes Liga kampányarcával

  https://youtu.be/riXh6oqwox8 (ha a YouTube-os videó nem működne:) „Az ember legjobb gyógyszere a másik ember” – a híres orvos, Paracelsus bölcs meglátása ötszáz év elteltével is érvényes. Jól példázza a mondatban rejlő igazságot Czinke Krisztina, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Torna és Meridán torna Hatvanban

A Grassalkovich Művelődési Ház udvarán tornáztunk. A nagyon szép, napsütéses idő kicsalogatott minket a szabadba. A szerdai tornánk képei: Tornánkat követően a Meridián tornaklub tagjai vették át a terepet a Művelődési Ház udvarán.

Alapszervezetek

Rákellenes Világséta Salgótarjánban

Negyedik alkalommal hirdették meg 2024-ben január 14-én a World Cancer Walk Világstafétát és Magyarország, azon belül Salgótarján az elsők között csatlakozott már a 2021-es eseményhez is. A 24 órás világstaféta 0 órakor indul Új Zélandról Olvass tovább...